Út épül a bajai kikötőben

Megkezdődött a IV. Károly rakpart és a hozzá kapcsolódó út, valamint parkolók építése a bajai kikötőben. A városi  tulajdonban lévő út építésére 232 millió forintot fordítanak. Az összeg 80 százalékát uniós pályázatom nyerték, míg a 20 százalékos (46 millió forintos) önrészt a kikötőműködtető társaság állja.

A BOKK Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy László munkatársunknak elmondta: a fejlesztésre azért van szükség, mert nem megfelelő a kikötő belső úthálózatának minősége. A nyári aratás utáni hónapokban a sok várakozó kamion gátolja a biztonságos közlekedést. A felújítandó út „az összefogás útja a jobb kiszolgálásért”, nyilatkozta az ügyvezető. Megújul 645 méter burkolat, 3115 négyzetméter parkoló és 849 méter csatorna. Az út 8 méter szélességgel, kétoldalt kiemelt szegéllyel épül. A szakasz mentén kamionparkolókat alakítanak ki. A beruházás határideje december 15., de minden bizonnyal korábban végeznek az építkezéssel. Talán már novemberben használható lesz az új útszakasz.

Nem véletlenül említettem összefogást, hiszen önkormányzati tulajdonban van az út. Ugyanakkor a BOKK Kft. által nyert pályázat révén, állami és uniós forrásból, továbbá a cég saját pénzéből zajlik a beruházás. A fejlesztés eredményeként javul a vízi áruszállítás versenyképessége. A bajai kikötő a Duna magyarországi szakaszán tovább erősíti a folyami szállítmányozásban, illetve a logisztikában megszerzett pozícióit. Továbbá jelentősen csökken a közlekedési környezetterhelés. A projekt eredményeként reményeink szerint bővül a kapacitás a közforgalmú kikötőben, vele nő a szállítmányozás szerepe a térség gazdaságában fogalmazott az ügyvezető.

Hozzátette: a IV. Károly rakpart az ütőere a kikötőnek, ezért sem várhatott tovább a beruházás. Végre rendbe rakják, így szélesebb lesz, és az esővízcsatornát is felújítják. Javuló szolgáltatási színvonallal találkoznak a jövőben az érdekeltek Baján. Az építkezés ideje alatt a kikötő végig üzemel, azaz továbbra is meg lehet közelíteni autóval. Mindössze két napon kell majd üzemszünetet tartani az aszfaltozás miatt.

További részletek >

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes