Tiltakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV-Trakció Zrt. mozdonyvezetői létszámpolitikája ellen, mivel a részvénytársaság a létszám növelését és a munkaidő csökkentését tervezi – tájékoztatta a vasutas érdekképviselet ügyvivő bizottsága szerdán az MTI-t.

A közlemény emlékeztet: nemrég fejeződött be 700, mozdonyvezetői vizsgával rendelkező munkavállaló létszámcsökkentés miatti előnyugdíjazása. A társaság vezetése pedig a mozdonyvezetői foglalkoztatási gondokkal indokolva a munkaidő csökkentését fontolgatja.

A testület egyben utal arra, hogy a mozdonyvezetők foglalkoztatása – a "térségi munka ellátatlanság miatt" – a lakóhelytől nagy távolságban történik. A foglalkoztatási gondokkal küzdő MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a jelenlegi gazdasági helyzetben mégis a létszámot kívánja növelni.
Ez a személyzeti politika – a szakszervezet szerint – egyfelől gazdasági kárt okoz a vállalatnak, és azon keresztül az adófizetőknek, másfelől súlyosan fenyegeti a mozdonyvezetők egzisztenciáját, foglalkoztatásuk és jövedelmi helyzetük stabilitását.

További fenyegetést jelenthet a szóban forgó munkavállalói réteg számára a jövőbeni – kormányzati – tervekből kiolvasott 1.200 kilométer vasútvonal bezárása. Amennyiben ez a lépés megtörténik, úgy 400 mozdonyvezető munkája kerül veszélybe – áll a közleményben.

A MOSZ álláspontja szerint a tervezett létszámbővítés elsősorban presztízsszempontokat, a munkavállalók kiszolgáltatottságának növelését szolgálja, ezért elfogadhatatlan. Az érdekképviselet ezért felszólítja a cégvezetést az intézkedés végrehajtásának felfüggesztésére.
Márkus Imre, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója az szakszervezeti tiltakozásra reagálva az MTI-nek kifejtette: a kelet-magyarországi régióban a már végrehajtott előrehozott nyugdíjazás ellenére továbbra is létszámtöbblet marad a mozdonyvezetőknél, mivel ebben a térségben visszaesett a vontatási megrendelés.
A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a MÁV-Trakció Zrt. vezetése a mozdonyvezetőkkel közösen felhívást intézett a keleti régióban élő mozdonyvezetőkhöz, és felajánlotta a budapesti és a nyugat-magyarországi foglalkoztatási lehetőséget. A munkáltató vállalta a munkavállalók ezzel járó többletköltségeinek megtérítését is – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Márkus Imre tájékoztatása szerint a felajánlott lehetőséggel a Kelet-Magyarországon dolgozó mozdonyvezetők csak részben éltek, és tartósan nem tudták vállalni a más munkaterületen történő foglalkoztatást. Emellett a MÁV-Trakció mozdonyvezetői korfája egyértelműen mutatja az öregségi nyugdíjba vonulást, amely Budapesten és Nyugat-Magyarországon okoz újabb létszámhiányt évek múlva. A mozdonyvezetői létszáma évente átlagban – a munkáltatói rendes felmondás nélkül – 40-42-vel csökken. A munkaerő utánpótlásra tekintettel hirdették meg 2011 februártól a 30 mozdonyvezető gyakornok képzését, a 30 meghirdetett helyre mintegy 500 jelentkező volt. A sikeres vizsgák letétele után 18 hónap múlva állnak munkába.

A MÁV Trakció 2009-ben és 2010-ben – a Mozdonyvezetők Szakszervezete nyomására – nem képzett gyakornokokat, mivel az oktatás indítása a szakszervezet egyetértéséhez volt kötve, a szakszervezet egyetértési joga a képzéshez 2010 december 31-én megszűnt, és az új foglalkoztatási megállapodásban ez már nem került bele – mondta a vezérigazgató.

Márkus Imre hozzátette: a mozdonyvezetők 2010-ben átlagban 120 túlórát teljesítettek, amely mintegy 5 százalék reálkereset-növekedést jelentett számukra.

 

Forrás: hrportal.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes