‘Szechenyi-terv’

Több uniós forrás jut majd a kkv-nak az Új Széchenyi Tervből

Az Új Széchenyi Terv céljai alapján a korábbi éveknél jóval több uniós forrást kapnak majd a kis- és középvállalkozások (kkv-k) – mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke kedden Budapesten a Hungexpo partnertalálkozóján.

Nemzetstratégiai célok a fejlesztéspolitikában

A jövőben elsősorban azokat a fejlesztéseket támogatjuk, amelyek a munkahelyteremtést biztosítják. A gazdaságélénkítés eredményeként tíz év alatt szeretnénk egymillió új munkahelyet teremteni. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat helyzetbe hozzuk – nyilatkozta a Demokratának Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára. Az új rendszer egyszerűbb lesz, és számítanak a […]

Óriási siker a Széchenyi Forgóeszközhitel

Több mint 800 millió forintnyi hitelkérelmet fogadott be eddig a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásoktól a Széchenyi Forgóeszközhitel Program keretében a Magyarországi Volksbank Zrt. A jelentős érdeklődés is jelzi, hogy az olcsó és könnyen elérhető forgóeszköz-finanszírozást biztosító konstrukcióra mekkora szükségük van a hazai vállalkozásoknak.

Egy elemzés Magyarországról

A kkv-knak a Széchenyi-terv lehet a jövő évi mentsvár, és bár az export tovább nő, a gyenge belső kereslet sokaknak okozhat nehézségeket – ezek a főbb megállapításai az Atradius Hitelbiztosító Market Monitor nevű elemzésének.

Magyarország felemelkedik: indul az Új Széchenyi Terv

Az Új Széchenyi Terv 7 kitörési pontja a gazdasági szereplőkkel folytatott széleskörű konzultációk eredménye. A vitairat összeállítói szerint a magyar gazdaság ezen a hét területen néz szembe a legkomolyabb problémákkal, vagy épp az ország adottságai ezeken a területeken jelentik a legnagyobb potenciált.

NGM: az Új Széchenyi Terv az egymillió új munkahely záloga

  A 2011. január 15-én induló Új Széchenyi Terv legfontosabb célja: a foglalkoztatás dinamikus bővítése, tíz év alatt egymillió új és adózó munkahely létrehozása – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.

Zöldgazdaság fél lábon

Érthetetlen, miért maradt ki az Új Széchenyi-terv vitairatának a zöldgazdaság megteremtésére vonatkozó fejezetéből a környezetvédelmi ipar, amelynek a fejlesztése egyszerre biztat a növekedés erősítésével, mintegy százezer munkahely létesítésével, valamint az ország környezetvédelmi állapotának javításával.

Megújuló energia: november végéig kész a cselekvési terv

A megújuló cselekvési stratégia azért csúszik az eredeti határidőhöz, 2010 nyarához képest, mert azt össze akarják kötni az energiastratégia kidolgozásával.

A Széchenyi tervben is prioritás az ásványvíz-ágazat fejlesztése

Az Új Széchenyi terv prioritásként említi az ásványvíz-ágazat fejlesztését, mivel a természetes ásványvíz évszázadok óta ismert hungarikum, amelynek védelmét a közeljövőben kiemelt feladatnak kell tekinteni – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Új Széchenyi Terv: bővülhet a kistérségi foglalkoztatás

Megújuló Magyarország – Zöld Gazdaságfejlesztés címmel csütörtökön Budapesten került sor az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó szakmai konzultációsorozat második részére – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes