Szlovák államtitkár: gyorsítani kell a sztrádaépítést

Az autópálya-építés felgyorsítását és a vasúti hálózat modernizálását tartja a tárca legfőbb prioritásának a közlekedési, építésügyi és régiófejlesztési minisztérium államtitkára, Andrej Holák (Smer).

Elmondása szerint a régiók gazdasági fejlődésének fellendítését csak minőségi infrastruktúra kiépítésével lehet elérni. A SITA hírügynökségnek az államtitkár úgy nyilatkozott: elemezni fogják azt is, hogyan működjön tovább a vasúti teherszállításért felelő állami Cargo Slovakia vállalat, valamint a pozsonyi reptér.
Az államtitkár felgyorsítaná a sztrádaépítés előkészületeit, és a közbeszerzések folyamatát. Ezzel kapcsolatban elmondása szerint törvénymódosításokat kell elfogadni a vagyonjogi rendezés, valamint a közbeszerzési rendszer terén. „Elfogadhatatlan, hogy egy közbeszerzési folyamat háromnegyed évig tartson, ez feleslegesen elnyújtja az infrastruktúra kiépítésének idejét” – folytatta Holák. Az autópályákat elsősorban az európai pénzalapok, és a jelenlegi kapacitások merítésével építené, de megfontolandónak tartja a PPP-projekteket, és más, elérhető lehetőségeket is.
Az eladósodott vasúti vállalatokkal kapcsolatban elmondta: jelenleg az ezzel kapcsolatos adatokat rendezik a minisztériumban. „Több különböző, gyakran egymásnak ellentmondó adat áll rendelkezésünkre a minisztériumból és az alá tartozó szervezetekből. A rendezés után elkészítjük és bemutatjuk a megfelelő megoldási lehetőségeket” – jelentette ki. Rámutatott: a vasúti közlekedés Szlovákia számára kiemelt fontosságú, mert biztonságos, környezetkímélő, és az Európai Unió is támogatja. „Fontos, hogy az autópályákon ne közlekedjen több ezer autó egyetlen utassal, azt szeretnénk, hogy az utazóközönségnek legyen egy megfelelő, minőségi alternatívája” – tette hozzá az államtitkár.
A vasúti szektorban az egyik legnagyobb probléma, mi legyen a Cargo teherszállítási vállalattal. Működését nehezíti az a 166 millió eurós állami kölcsön is, melyet még a Fico-kormány idején vettek fel. Ján Figeľ, a korábbi KDH-s miniszter 2012 nyaráig olyan stratégiai partnert akart találni a Cargónak, mely felvásárolta volna a cég részvényeinek legalább 66 százalékát. Iveta Radičová kormányának bukása azonban meghiúsította ezt a tervet. A Smer Robert Fico kormányfő korábbi kijelentései szerint nem tervezi a stratégiai vállalatok privatizációját.
Holák leszögezte: tudatosítja, hogy ezt a problémát mihamarabb orvosolni kell, mert a válság miatt a cég kevesebbet szállít, és ez meglátszik gazdasági eredményein is. Elmondása szerint a tárcánál még nincs lezárva az a pályázat, mely során egy tanácsadót alkalmaznának a stratégiai partner kiválasztására. Hozzátette: egyelőre értékelniük kell mindent, s csak ezután fogadják el a legmegfelelőbb megoldást.

Forrás: Bumm, SITA

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes