Nem lenne gazdaságos, ha csak buszokat gyártana a Rába

Egy buszgyár éves ideális kapacitása 10-12 ezer darab, miközben a magyar igény mindössze 600-800 darab, tehát autóbuszgyártást ma Magyarországon nem lehet gazdaságosan működtetni – mondta Fónagy János a keddi kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Azt ugyanakkor az államtitkár sem zárja ki, hogy egy összeszerelő üzemet létrehozzanak hazánkban.

"Az állami tulajdonszerzés kitörési pont lehet a Rába számára is, az állami tulajdonnal a piacokon is erőteljesebben tud megjelenni a cég" – hangzott el a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) főigazgatója azt is kiemelte, hogy ha a vagyonkezelő a részvények 100 százalékát megszerezné, akkor az 11 milliárd forintba kerülne, a saját részvények nélkül ez 10,1 milliárd lenne. A fenti összegből 1,7 milliárd forint a Nyugdíj és Adósságcsökkentő Alaphoz kerülne a 16 százalékos Rába-tulajdonrészért cserébe, így nagyjából 8,5 milliárd forint lenne a költségvetésen kívüli tétel.

"A Rába stratégiai célja, hogy a ma is jelentős beszállítói háttérrel rendelkező magyar járműgyártás régiós és világpiaci kapacitását növelje – hangoztatta Fónagy János. Az NFM politikai államtitkára kiemelte: csak buszgyártást nem lehet gazdaságosan működtetni, hiszen az csak évi 10-12 ezer darabtól térülne meg, miközben itthon 600-800 darabnál több új buszra nincs szükség évente. Azt viszont elképzelhetőnek tartja az államtitkár, hogy beszállítóival közösen a Rába egy összeszerelő üzemet hozzon létre Magyarországon, ahol évi néhány száz darab buszt legyárthat. Emellett Fónagy szerint a speciális járművekben, például tűzoltóautókban lehet nagy potenciál, mivel ezeket ma Európában is nehéz beszerezni. Emellett a vásárlással a kormány célja a hazai munkaerőpiac fejlesztése, stabilizálása – tette hozzá.

Forrás: Mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes