Mercedesek érkeznek a BKV-hoz

Használt Mercedes Citaro típusú buszokat vesz a BKV.

A fővárosi közlekedési vállalat januárban kiírt busztenderén nemrég eredményt hirdettek: az EvoBus Hungária szállíthat 30 használt buszt a BKV-nak.

A BKV autóbusz-állományának tarthatatlan helyzetéről már az iho is többször beszámolt. A BKV saját lehetőségeihez mérten használt buszok beszerzésével igyekszik a helyzetet enyhíteni. Ennek keretében először harminckét csuklós Van Hool AG300-as érkezett, majd tizenhárom szóló társa követte. A főváros és a BKV gazdasági helyzetében a használtbusz-beszerzés a BKV egyik főmérnöke szerint racionális döntés: a régiek közül többet le kell selejtezni, de újra – egyelőre – nincs pénz, így maradnak a jó állapotú, 4-500 ezer kilométert futott használt járművek.

Bukarestben már ezer példány rója az utcákat. Nálunk a Bukarest utcában egyelőre csak egy tűnhet fel<br>(fotó: Kengyel Kristóf)

Bukarestben már ezer példány rója az utcákat. Nálunk a Bukarest utcában egyelőre csak egy tűnhet fel
(fotó: Kengyel Kristóf)

Idén januárban többek közt a VEKE kezdeményezésére egy újabb adag használt buszra írt kipályázatot a BKV, aminek a napokban volt az eredményhirdetése. Információnk szerint a tendert a Mercedes magyarországi képviselete, az EvoBus Hungária Kft. nyerte, a használt autóbuszokat értékesítő M6Log Kft. előtt. A két cég nagyjából azonos járművekkel pályázott, ezek Németországból (elsősorban Berlinből) származó 5-10 éves Mercedes Citaro autóbuszok.

A használt Citarók negy része Berlinből fog érkezni<br>(fotó: Istvánfi Péter)

A használt Citarók negy része Berlinből fog érkezni
(fotó: Istvánfi Péter)

Ugyan a harminc jármű leszállításáról szóló szerződést a napokban írják alá a felek, de egy példánnyal már most is utazhatunk a városban. Az M6Log Kft. ugyanis a tököli buszfesztiválon látott ex-berlini kocsit átfényezve már forgalomba helyezte, a kocsi a BKV alvállalkozójánál, a VT-Transmannál közlekedik.

Egyelőre csak az alvállalkozós 114-es járaton találkozhatunk az „új” kocsival<br>(fotó: Kengyel Kristóf)

Egyelőre csak az alvállalkozós 114-es járaton találkozhatunk az „új” kocsival
(fotó: Kengyel Kristóf)

A Citaro legújabb változatát az iho.hu nemrég Németországban tesztelte, és nem sok hibát talált a konstrukcióban. A régebbi darabok is jónak számítanak a piacon, a most érkező járművekhez hasonló példányok általában 20 millió forint, vagyis 65 000 euró körüli árakonvásárolhatók meg.

forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes