Levél Szabó Pál Miniszter Úr részére

Szakmai szervezetek levele Szabó Pál Miniszter Úr részére.

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

Szabó Pál úr
Miniszter részére

Tisztelt Miniszter Úr!

Szervezeteink bizakodással tekintettek a kormányzattal februárban megindult és májusban szakértői szinten is folytatódó párbeszédre. Folyamatosan csitítjuk tagságunkat azzal érvelve, hogy a kormányzat nyitottnak mutatkozik és keresi a megoldásokat a fuvarozók rossz versenyhelyzetének jobbítására. A szakmai anyagunkban szerepelt a fővárosi behajtással kapcsolatos problémakör is, melynek megoldása érdekében az Ön minisztériumában tartott legutóbbi találkozónkra (2008.06.03-án) a főváros képviselője is meghívást kapott. A minisztérium munkatársai is megértést, érdeklődést mutattak ezen kérdéskör tekintetében.

Döbbenten és csalódottan tapasztaltuk másnap, hogy – a Fővárosi Önkormányzat korábban meghozott, jogellenes, szakszerűtlen rendeletének utólagos legitimációja érdekében – a Magyar Közlöny 83. számában 2008.06.03.-án – tehát a közös egyeztetés időpontjában Önök által nyilvánvalóan ismerten – kihirdetésre került a 4/2008. (VI.3.) KHEM rendelet, mely az utak forgalomszabályozásáról és a közúti jelzések elhelyezéséről szóló 20/1984. (XII.21.) KM rendelet módosításáról szól, valamint az 5/2008. (VI.3.) KHEM rendelet, mely a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről szóló 4/1999. (II.12.) KHVM rendelet módosításáról szól.

A cikk részletei ->

- nit.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes