Leeresztik a vízfejet a Magyar Postánál

Karcsúsításra készül a Magyar Posta, lapunk úgy tudja, 400-500 postás kerülhet az utcára. Már készülnek a listák a társaságnál, a posta a tulajdonosi elvárások teljesítése érdekében azt veszi számba: 35 ezer munkatársa közül kit tud nélkülözni a piaci verseny év végén induló új fordulójában.

Fél évvel a teljes piaci liberalizáció előtt a postásoknak még senki nem szólt a készülő karcsúsításról.

A legnagyobb titokban zajló előkészületek nyomán néhány héten belül esedékes létszámcsökkentés lapunk értesülése szerint a végeken dolgozók soraiból szedi majd a legkevesebb áldozatot. A kétkezi postások, a kézbesítők, a felvételi ablakok mögött ülő ügyfélszolgálati munkatársak közül előreláthatólag kevesen kerülnek majd az utcára. A posta ugyanis a MÁV-hoz hasonlóan a központi „vízfej” leeresztésére kapott utasítást.

Ha a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) elvárásainak az utcán elhelyezett óriásplakátok tanúsága szerint 145 éves társaság meg akar felelni, akár mintegy ötszáz, központi irányításban dolgozó munkatársának köthet útilaput a talpára. A hivatalos tervek azonban jelenleg 430 fő elbocsátásáról szólnak. A legtöbben a vezérigazgatóságon veszíthetik majd el munkájukat, de feltehetőleg sokan vethetik le a mundért a regionális postaközpontokban is.
A működési hatékonyság javítását és a spórolást egyszerre szolgáló intézkedéssorozat a várakozások szerint javítja majd a Magyar Posta versenyképességét a januártól liberalizált piacon vele versenybe szállni próbáló szolgáltatókkal. A társaság működőképességének megőrzését a létszámcsökkentés állítólag nem veszélyezteti.
A küszöbönálló leépítésekről szerettük volna megkérdezni a Magyar Posta illetékeseit is. Megkeresésünkre azonban lapzártánkig nem kaptunk választ.

Forrás: NOL

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes