Görögország még az idén kikerülhet az euróövezetből

Nem teljesen reménytelen ugyan, hogy egy esetleges újabb választáson a reformpárti erők többséget szereznek Görögországban, ám a hétvégi választások után kialakult jelenlegi helyzet inkább azt valószínűsíti, a reformfolyamat kifullad, és Görögország akár még az idén kikerülhet az euróövezetből – vélik londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai befektetőknek összeállított elemzésükben közölték, hogy várakozásuk szerint Görögországban új választásokat fognak kiírni, valószínűleg június 17-ére.
A ház szerint ha sikerül ezt az újabb parlamenti választást úgy beállítani, hogy az egyben szavazás Görögország további euróövezeti tagságáról is, akkor a külső pénzügyi segélyprogramot és az ahhoz járuló reformfeltételek teljesítését támogató két nagy párt, az Új Demokrácia (ND) és a PASZOK több mandátumhoz juthat, tekintettel arra, hogy a görögök háromnegyede változatlanul az eurótagságot pártolja.
A Capital Economics szerint egyértelmű azonban annak a kockázata, hogy az új választásokon sem születik egyértelmű eredmény, és ennek nyomán Görögország felmondja az IMF/EU-segélyprogramot, majd törlesztésképtelenséget jelent be.
A cég által felvázolt másik lehetséges forgatókönyv alapján a segélyprogramot támogató pártok csekély többséget kapnak ugyan, de ez a gazdasági kondíciók romlásával "elenyészik", és így ez a választási eredmény is óriási bizonytalanságot jelentene a segélyprogramról szóló megállapodás középtávú jövője szempontjából.
A Capital Economics londoni elemzői szerint mindezek alapján végül az euróövezeti vezetők maguk juthatnak arra a döntésre, hogy visszavonják a segélyprogramot és "egyesített erőfeszítéssel kiszorítják" Görögországot a valutaunióból.
Ha a júniusra valószínűsített újabb választásokon a segélyprogramot támogató pártok hatalomra kerülnek, és az euróövezeti vezetők mindent megtesznek a görög eurótagság fenntartásáért, akkor Görögország "még egy ideig elküszködhet" az euróövezeten belül – áll a Capital Economics keddi elemzésében.

Forrás: MTI

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes