Félpályás üzem a Föld Órájában

Egyedülálló és látványos akcióval csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 26-án este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárja egyik futópályáját, amelyen ezért a pályafények is kialszanak.

Az önkéntes akció keretében a teljes bevezető fénysort, valamint a földetérési-zóna speciális lámpáit kapcsolja ki a Budapest Airport. A félezernyi, több prizmával ellátott világítótest maximális teljesítménye összesen 84 ezer Watt, fényerejük pedig akkora, hogy akár húsz kilométeres távolságból is látszanak.

Az egyik pálya elsötétítése csak a leglátványosabb, azonban nem az egyetlen eleme a március 26-i kezdeményezésnek. A repülőtér összesen 15 hektárnyi területén található csaknem 300 különböző létesítményben is csökkentett üzemmódban működik ez alatt az idő alatt a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, nem lesz világítás szombaton fél kilenc és fél tíz között. A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek ebben az időben valamint a reklámtáblák világítása is kialszik.
Az akciót a Budapest Airport természetesen a vonatkozó hazai és nemzetközi szabályok és előírások szigorú betartása mellett szervezi. Az átmeneti áramszünet így nem jelent veszélyt a repülés biztonságára és az utasforgalmat sem akadályozza majd.

A Budapest Airport már korábban is bizonyította, hogy a környezettudatos üzemeltetés híve. A repülőteret üzemeltető cég hetekkel ezelőtt kapott rangos környezetvédelmi elismerést a szakma egyik legnagyobb szervezetétének számító ACI Europe-tól, 2007-ben meghirdetett energiaracionalizálási programjának eredményeként pedig egyebek mellett napkollektor rendszert telepített az 1-es terminál tetejére, valamint jelentősen csökkentette földgázfelhasználását is. A futópályák fénytechnikai rendszerét 2009-ben újította fel az üzemeltető. Az egymilliárdos program keretében megvalósult beruházás révén jelentősen csökkent a repülőtér energiafelhasználása, mivel az új berendezés a korábbihoz képest harmadannyi áramot fogyaszt.

forrás: bud.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes