A Bosch új központot épít Budapesten

Megkezdődött a Bosch csoport új budapesti központjának építése, amelynek első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg; az új komplexum ad majd helyet a cég Budapesti Fejlesztési Központjának, valamint több más részlegének.

Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője a szerdai alapkőletétel előtt elmondta: az építkezés megkezdése  mérföldkő a vállalat életében, a beruházással a Bosch további, magyarországi fejlődését szeretnék megalapozni.

Hangsúlyozta: az új bázis építésével a Bosch ismét elkötelezte magát a magyar tudás, a magyar mérnökök mellett. Emlékeztetett arra, hogy Miskolcon alig egy hónapja avatták fel a Bosch új autóipari gyártócsarnokát.

A Bosch új budapesti komplexuma két ütemben valósul meg, a most elkezdett első ütem 6 milliárd forint értékű beruházással 2013 elejére fejeződik be, a második ütem pedig jövőre kezdődik és 2014-ben zárul – ismertette Thomas E. Beyer.

A fejlesztési központ mellett az új épületegyüttes ad majd helyet a gépjármű-felszerelések és az elektromos kéziszerszám üzletágaknak, az adminisztrációs osztályoknak, valamint a budapesti Bosch Rexroth Kft.-nek is.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az alapkőletétel kapcsán hangsúlyozta: a kormány a stabilitást és a kiszámíthatóságot szem előtt tartó, hosszú távú intézkedésekkel kívánja az ország versenyképességét javítani. A kabinet olyan keretfeltételeket biztosít, amelyek elősegítik a magyarországi vállalkozások fejlődését, és új munkahelyek megteremtését – mondta az államtitkár.

Minden munkahelyre szükség van ahhoz, hogy a kormány célkitűzései lépésről lépésre megvalósuljanak, ebben segítenek a beruházások, amelyek az építőipar több éve tartó visszaesésének is véget vethetnek – vélekedett Czomba Sándor.

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának bővítése közvetlenül is tartós munkahelyeket biztosít a magasan képzett, elsősorban mérnök végzettséggel rendelkező diplomásoknak, ezzel hozzájárulva az értékes humán erőforrások itthon tartásához – fűzte hozzá. A beruházás egyben visszajelzés a kormánynak, hogy érdemes Magyarországon beruházni és hosszú távú fejlesztéseket végrehajtani – emelte ki az államtitkár.

A német Bosch csoport – amely az idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját – 2005-ben hozta létre Budapesten fejlesztési központját, ahová nemrég már a 600. mérnököt is felvették. A központ jelenleg egy bérelt épületben működik a Gyömrői úton, most e mellett vettek meg egy csaknem 32.000 négyzetméteres telket, itt épül az új komplexum.

 

Jan Peter Stadler a fejlesztési központ vezetője hangsúlyozta: a Bosch éves szinten jelentős összegeket költ kutatás-fejlesztésre (k+f), tavaly Magyarországon 11 milliárd, az idén pedig a tervek szerint 12 milliárd forintot fordítanak k+f-re. A budapesti központ a Bosch öt gépjármű-technikai üzletágát szolgálja ki. 2010-ben 25 olyan autóipari szabadalmat jegyeztettek be, amelyeket a budapesti fejlesztési központ munkatársai dolgoztak ki – hangsúlyozta.

Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az új központi bázis ad majd otthont a kft. kereskedelmi és logisztikai központjának, hidraulika tápegységeket és automatizálási rendszereket gyártó üzemének, valamint vevőszolgálati és oktatóközpontjának is. Hangsúlyozta: a Rexroth a világ vezető hajtás- és vezérléstechnikai szakértője.

A Bosch új központjának alapkövét, Thomas E. Beyer, Czomba Sándor, Jan Peter Stadler, Ács István, valamint Kovács Róbert, az új központnak helyet adó X. kerület polgármestere tette le, majd  rögtön el is kezdődtek a központ építési munkálatai.

A magyarországi Bosch csoport tavaly jelentős mértékben, az előző évi 315 milliárd forintról 27 százalékkal, 401 milliárd forintra növelte nemzetközi, vállalaton belüli mozgások nélkül számított árbevételét. A társaság magyarországi értékesítései 8 százalékkal, 118 milliárd forintra nőttek. A cégcsoport Magyarországon tavaly év végére már 6.300 munkavállalót foglalkoztatott.

forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes