Archive for november 10th, 2008

Válság idején is szárnyal a Hankook Tire

A Hankook Tire bejelentette, hogy harmadik negyedéves globális árbevétele a tavalyi év azonos időszakához 24%-kal, az előző negyedévhez képest 2,5%-kal bővült. A világ hetedik legnagyobb, és egyik leggyorsabban növekvő gumiabroncs-gyártója ezzel messze jobban áll a piacon kialakult trendnél. A növekedés motorja az idén harmadszor is a 40%-ot meghaladó mértékben növekvő, rendkívül nyereséges ultra nagy teljesítményű […]

Kiszervezések és elbocsátások a Budapest Airportnál

Folytatódnak a 2006-ban megkezdődött kiszervezések a Budapest Airport Zrt.-nél, mivel a cég a jövőben az alaptevékenységre kíván összpontosítani. A szakszervezetekkel még nem sikerült megegyeznie, húsz dolgozó azonban ettől függetlenül is nézhet új állás után – írja a Magyar Hírlap. Berekesztette a Budapest Airport (BA) Zrt. a szakszervezetekkel való konzultációt a létesítmény-fenntartás kiszervezéséről – tudta meg […]

Közeleg az újabb BKV-sztrájk

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója mindent megtesz, hogy jövőre 30 milliárd forinttal több állami támogatásban részesüljön a BKV, ám erre Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár szerint nincs sok esély. Ez viszont könnyen sztrájkot vonhat maga után – írja a Világgazdaság. Kocsis István, a BKV vezérigazgatója több miniszterrel is egyezkedik, hogy betarthassa azon szakszervezeteknek tett ígéretét, amely […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes