Zónásokból lesznek a Főtaxisok

Békében vehette át a Főtaxi a reptéri drosztokat, ám ezzel a pikáns történet bizonyosan nem ért véget. A Zóna a repteret, a reptér a Zónát vádolja, a Főtaxinak pedig akadozott az indulása. A reptér nem tud utaspanaszról, s a Zóna sofőrjei már kopogtatnak a Főtaxinál.

Tegnap hajnalban birtokba vette a reptéri drosztokat a Főtaxi, a Budapest Airport tenderének nyertese. Hogy könnyebb és az előzetesen valószínűsített atrocitásoktól mentes legyen az átállás, fizikailag nem ugyanazokat a drosztokat kapta a Főtaxi, mint amit a Zóna használt. A cég kioszkjához és táblájához sem nyúlt a reptér, azokat eltakarták az utazóközönség elől.

A Zóna egyébként nem igazolta a várakozásokat, néhány (terminálonként kettő) autó kivételével maguktól távoztak a drosztokról hétfő éjjel, az ott maradtak is békésen várakoztak. Így aztán feleslegesnek bizonyult a több tucat biztonsági őr is. A lapunknak nyilatkozó utasok szerint ez a fajta jelenlét kicsit sem segített a reptér hangulatának javításához, az általunk megkérdezett külföldiek pedig kifejezetten furcsállták a helyzetet.

A Főtaxi a hivatalos álláspontja szerint gördülékenyen kezdte reptéri munkáját, a reptér a közleménye szerint elégedett. A fuvarozó cégnek nem sikerült maradéktalanul teljesítenie a reptér ez idáig csak szóban közölt elvárásait, miszerint négy évnél fiatalabb, magas kategóriájú autókkal kell fuvarozni az utasokat. A kocsik között Chevrolet, idősebb Mondeo és Mercedes is volt, ahogy láttuk. Ez persze nemigen zavarta az utasokat, mert hivatalos panasz a reptérhez nem érkezett, s a Főtaxinak sem jelezte a Budapest Airport, hogy bármivel is elégedetlen lenne – mondta Vízy András szóvivő.

 

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes