Wáberer: Négy helyett öt-hat évig használjuk a kamionokat

A romániai leányvállalattal együtt 2150 kamionszerelvényünk van, és a tavalyi 700 helyett az idén csak 142 vontatót vásároltunk. A legnagyobb tartalékunk azonban még mindig az úgynevezett emberi erőforrás tekintetében volt, sőt van még ma is – mondta a Világgazdaságnak Wáberer György, a Waberer’s szállítmányozási cégcsoport tulajdonosa.

A Waberer’s öt éve az USA-ban egy profi fuvarozócégnél száz kamionra 14 ember jutott mint kiszolgálószemélyzet. Akkoriban száz kamion 28 embert tartott el nálunk, de Nyugat-Európában csupán 17-et. Az azóta végrehajtott ésszerűsítésekkel is csak a jövő év közepére érjük el a néhány évvel ezelőtti nyugat-európai szintet – mondta Wáberer György.

Hozzátette: Miközben igyekeztek megőrizni a bérszínvonalat, egy év alatt valóban kétszázzal csökkentettek a létszámot, a mai négyezerre. Ám öt éve 60 milliárd forintos forgalmat ért el az üzletág, jövőre 100 milliárd körülit várnak, tehát viszonylag kicsi létszámcsökkentéssel nagy hatékonyságjavulást értek el, így dolgozzák le a száz kamionra jutó 28, illetve 17 fő közti különbséget.

A cikk részletei –>

- vilaggazdasag.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes