Waberer’s: kétszámjegyű növekedés az első félévben

A Waberer’s International Zrt. árbevétele 17,4 százalékkal nőtt az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva, és meghaladta a 216 millió eurót.

Az EBITDA – a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény – még gyorsabb ütemben, 33 százalékkal emelkedett és megközelítette a 30 millió eurót. Az alkalmazotti létszám mintegy ezer fővel bővült. A létszám és a teljesítmény növekedésében szerepet játszott a tavaly év végén végrehajtott két akvizíció, amikor a Szemerey Transport Zrt. és a Transpont Hungária Kft. került be a Waberer’s csoportba. Ennek ellenére az organikus fejlődésre törekszik a társaság.

A cég júniusban 600 pótkocsi szállítására írt alá szerződést a német Schmitz Cargobullal. A már korábban lekötött darabszámmal együtt a Waberer’s az idén a német cég összesen 730 új járművét helyezi üzembe. A társaság kötelékében már közlekedik a jövő évtől érvényes környezetvédelmi normáknak megfelelő Euro 6-os vontató is, amelynek csekély káros anyagkibocsátása mellett üzemanyag fogyasztása is kedvező.

A Waberer’s International Zrt. Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó társasága, Kelet-Közép-Európában piacvezető. A 3000 szerelvényből álló flottája évente több mint 250 ezer komplett rakományt, 330 millió kilométer futásteljesítmény mellett juttat el Európa országaiba. A társaság értékesítési árbevétele 2012-ben 377,5 millió euró volt.

forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes