Vonalkód versus RFID válság után

A recesszió jelentősen visszavetette az automatikus azonosítás technológiájával foglalkozó ipar szereplőinek a forgalmát. Bár a rádiófrekvenciás azonosítással (RFID) kapcsolatos hardverek jobban tűrték a válságot a vonalkódos változatokénál, a céges felhasználók szűkös költségvetése miatt a kereslet mindkettő iránt jelentősen visszaesett. Ez évtől azonban a két ágazat ismét növekedésnek indul, még ha a szokottnál lassabb ütemben is – áll a VDC Research 2013-ig szóló előrejelzésében.

„Az előrejelzések is rávilágítanak arra a tendenciára, hogy az RFID-, illetve a vonalkód-technológia piaca együtt, de mégis jellemzően más területeken fejlődik majd a következő években is. Az előbbinek néhány speciális ágazatban, például az állatok nyomon követésében vagy a rövid hatósugarú vezeték nélküli kommunikációs (NFC) technológián alapuló alkalmazásokban lehet nagy szerepe, a vonalkód pedig a logisztikában és a kereskedelemben továbbra is költséghatékonyabban alkalmazható” – mutat rá Mészöly Imre, a Citizen Systems régiós vezetője. Érvként hozzáteszi: „Az RFID-megoldások kivitelezési költségei ugyanis egyelőre jóval magasabbak, mint a hagyományos vonalkódos címkéké.”

Bár az RFID-címkék előállításának költségcsökkentése érdekében folyamatos kutatások folynak, ezen a technológián alapuló eszközök belátható időn belül valószínűleg továbbra sem lesznek elterjedtek a jelenleg is jellemzően vonalkódos azonosítást használó ágazatokban (pl. logisztika, kereskedelem). A folyamatot gátló tényezők között sorolhatjuk fel többek között a technológiaváltás egyéb alternatív költségeit is, mint például a legtöbb helyen jelenleg alkalmazott, rádiójeleket leárnyékoló fémpolcok cseréjével kapcsolatos kiadásokat vagy a csomagolóanyagok cseréjét.

Forrás: vg.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes