Változások a Hajdúságban

Az autóbuszvonalak átvétele után a debreceni közlekedési társaság folyamatosan figyelte az utazási szokásokat. A vizsgálat befejezése után új bérlet-rendszer lép életbe Debrecenben, amely a vidékről bejáró dolgozóknak is kedvez.

4

 

A havi bérletszelvények érvényességét Budapesthez hasonlóan Debrecenben is harminc napban határozták meg, ebben az esetben az utas választhatta ki, mikortól legyen érvényes a bérlete. Az utasok véleménye alapján augusztus elsejétől  visszatér a  régi rendszer: a hónap első napjától a következő hónap ötödikén éjfélig lesz érvényes a havi bérlet. Természetesen a július 31-ig megvásárolt havijegy az érvényessége utolsó napjáig felhasználható marad.

A vidékről érkezők augusztustól olcsóbban vehetik igénybe a debreceni városi közlekedést

Az elővárosokból és környező településekről bejáró utasokon segít az új kiegészítő bérlet, amelyet a debreceni tanulók illetve a városban dolgozók vehetnek igénybe, ha a Volán-társaságoknál havi helyközi bérlettel rendelkeznek. A kiegészítő bérlet dolgozóknak villamosra ezer forintba, a kombinált a duplájába kerül. Tanulók 2200 forintért válthatják meg a kombinált kiegészítő bérletet, amely csaknem ezer forinttal olcsóbb a jelenlegi diákbérletnél.

1
Az új autóbuszok kissé döcögősen indultak el, de a DKV igyekszik kedvezni az utasoknak
(Óvári Péter felvételei)

Debrecenben csökkennek a pótdíjak is, a viteldíjon felül a helyszínen háromezer helyett kettőezer forintot, ha a járművön nem, de öt munkanapon belül kiegyenlítik  a tartozást, akkor az eddigi hatezer helyett 4000 forintot kell fizetni. A közlekedési társaság reméli, hogy a pótdíjak csökkentésével többen fizetik be a tartozásukat.

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes