Változott a KRESZ!

image 
Óriásplakáton, buszon, trolin, villamoson is hirdették, szórólap kampányt és honlapot hoztak létre, az ellenőrzések azonban azt mutatják, sokan még mindig nem tudják, 2010. január elsejétől változtak a közúti közlekedés (KRESZ) szabályai.
Az új KRESZ szabályozás elsősorban a védtelen közlekedők biztonságát javítja, amely szemléletváltást alapozhat meg a közlekedésben. Persze nem csak ezért nem árt tisztában lenni vele, most hétvégén is e szerint ellenőriznek a rendőrök.

Eredetileg szeptembertől szerették volna beiktatni az új szabályelemeket, amelyek elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságát hivatottak javítani – de az autósok számára is hoztak fontos változásokat. Most szigorításokról és könnyítésekről is beszélhetünk, amelyeket a kreszvaltozas.hu internetes oldalon részletesen, a jogszabályi háttérrel együtt olvashatnak el. Mi is innen szemezgettünk.

 

Szigorítják például a rendszámok láthatóságának és használatának szabályait, amelynek lényege, hogy jól látható hatósági jelzés nélkül a közúti közlekedésben senki nem vehet részt. Fontos változás, hogy a vasúti átjárok megközelítése esetében az eddig általánosan érvényes és megadott kötelező 30 km/órás sebességhatár megszűnik, az áthaladáskor az adott útra érvényes sebességhatárt kell betartani. A „zebrákat” ugyanekkor még óvatosabban kell megközelíteni.

Fokozott figyelemmel közelítsük meg a zebrákat.

Pontosították a leállósávok forgalmi rendjét is, ahol a forgalmi okból szükséges megállást kivéve most már bizonyos kivételes esetektől eltekintve – mint műszaki hiba, forgalomellenőrzés – tilos megállni. Több új táblát és útburkolati jelet is bevezettek, amelyekkel valószínűleg nem megyünk majd messzire, olykor szó szerint sem, ilyen például a feltorlódó járművek jelölésére szolgáló tábla egy-egy zsúfoltabb útszakaszon. Jelzik a magánutakat, a fixen telepített traffipaxokat is, a különösen balesetveszélyes helyeken a jelenleginél nagyobb, fényvisszaverő sárga háttéren is elhelyezhetők lesznek a közlekedési táblák.

Új eleme még a szabályozásnak a gépkocsikra vonatkozó behajtási tilalom környezetszennyezési jellemzők alapján történő meghatározásának lehetősége az igazolólaphoz tartozó matrica színe alapján.

A teherautósok számára lehet érdekes, hogy a közlekedési szabályok most már (2500 helyett) a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsik esetében érvényesek. Így a kisteherautókra, amelyek össztömege nem haladja meg a 3,5 tonnát, lényegében a személyautókra vonatkozó szabályok érvényesek – fontos változás ez például a divatos pick-upok használóinak, amely autók többségét a tulajdonosaik személyautó funkcióban alkalmazzák.

 

A módosítás az általános európai gyakorlathoz kapcsolódóan pontosítja és kiegészíti a motorkerékpár és a segédmotoros kerékpár meghatározását, valamint bevezeti a mopedautó és a quad fogalmát. Az új rendelet minden forgalmi sáv használatát lehetővé teszi a motorkerékpárok számára a három- vagy többsávos utakon. Eddig ezekre a sávokra a balra bekanyarodás esetét kivéve csak személygépkocsik hajthattak rá. A kétkerekű motorkerékpárok és kétkerekű segédmotoros kerékpárok számára megengedi az autóbuszsáv használatát. A kétkerekű motorkerékpárok és a kétkerekű segédmotoros kerékpárok esetében – a megadott biztonsági feltételekkel – lehetővé vált az előre haladás az álló járművek mellett, között is.

Bővült a buszsávot használók köre.

A kerékpárosok közlekedésére vonatkozó rendelkezéseket ugyanekkor lényegében teljesen felülvizsgálták, többek közt amiért ez a fajta közlekedés napjainkban kiemelt figyelmet élvez. Annak ellenére, hogy a kerékpárosok a közúti közlekedés legvédtelenebb résztvevői, mégis részarányuk az összes közlekedési baleseten belül aránytalanul magas. A legfrissebb statisztikai adatok alapján 2009-ben 1830 kerékpáros okozott személysérüléses közúti balesetet, amely az összes baleset 10,2 százalékának felel meg.

Nyilvánvaló, hogy ez az arány jóval magasabb annál, mint azt a kerékpárosok közúti forgalmon belül betöltött szerepe indokolna. A kerékpárosok számára így sebességhatárokat hoztak, meghatározták a "kerékpáros nyom" és a „nyitott kerékpársáv” fogalmát,szabályozták az úgynevezett kerékpárút forgalmi rendjét, most már ők is előre mehetnek a piros lámpánál, mentesülnek a szoros jobbra tartási kötelezettség alól, és lehetővé tették számukra, hogy akár egy kiegészítő táblával jelölt egyirányú utcába is behajtsanak a forgalommal szemben (az úttest jobb széléhez igazodva). Növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságát, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a módosítás. A dokumentum még lehetővé teszi a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítását is. S amit Óberling úr néhány héttel korábbi sajtótájékoztatóján még kihangsúlyozott, a két keréken is érvényes a zéró tolerancia!

Egyelőre kapott hideget is, meleget is az új KRESZ, a kifogásolt pontok – például az egyirányú utcában a forgalommal szemben tekerő kerékpárosok esetlegesen veszélyes jelenléte – azonban a rendőrség számára rendelkezésre álló, első pár havi statisztika alapján nem jelentenek valós problémát. Vezessenek óvatosan – ne csak a hétvégén!

Forrás: autonavigator.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes