Vis maiorként ismerik el a viharkárokat

Az elmúlt időszak viharai, heves esőzési miatt országosan több tízezer hektár termőföld került víz alá, ezek a káresemények vis maiorként ismerhetők el, amennyiben a termelő bejelenti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH) – közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) pénteken az MTI-vel.

A megalapozott és az MVH által elfogadott vis maior bejelentés alapján, az érintett ügyfelek mentesíthetőek az egyes jogcímekhez kapcsolódó kötelezettségek elmulasztásából fakadó szankciók, illetve levonások alól – hangsúlyozza a közlemény.

A vis maior bejelentést május 19-től lehet benyújtani elektronikusan – az egységes kérelem benyújtásához hasonlóan – az ügyfélkapun keresztül. A vis maior bejelentést attól az időponttól számítva tíz munkanapon belül kell benyújtania a termelőnek, amikortól abba a helyzetbe kerül, hogy képessé válik erre.

Belvíz, árvíz és szélvihar esetén a megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóságainak igazolása is szükséges a bejelentéshez, melyet papír alapon kell eljuttatnia az MVH-hoz.

A hivatal felhívja a figyelmet arra is, hogy a személyi jövedelem adóról szóló törvény alapján, elemi csapás okozta kár esetén az MgSzH által kiállított jegyzőkönyv alapján, vállalkozói személyi jövedelemadó mérséklését lehet kérni.

A nemzeti agrár kárenyhítési rendszer fagykár, belvízkár, aszálykár és jégkár bekövetkezésekor nyújt kárenyhítési juttatást a rendszerhez csatlakozott mezőgazdasági termelőknek.

A termelő a használatában lévő termőföldön a tárgyévben bekövetkezett ilyen károkat, annak becsült nagyságát – érintett termőföld területe, a terméskiesés becsült mértéke -, a káresemény bekövetkezésétől számított tíz napon belül köteles bejelenteni az MgSzH által közzétett nyomtatványon a lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatósága részére.

Forrás: vg.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes