Vezetőcsere a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség élén

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. június 3-ai hatállyal visszavonta Vági Márton, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének vezetői megbízatását. Az ügynökséget irányító miniszter a közelmúltban kialakult aggályos gyakorlat miatt döntött Vági Márton azonnali leváltása mellett. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új elnöke az 51 éves Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke.


Az ügynökség az elmúlt hetek során kulcspozíciókat elfoglaló felsővezetőkkel kötött, közös megegyezéssel történő munkaviszonyt megszüntető megállapodásokat, amelyekkel az állami szervezet nagy összegű végkielégítésekre kötelezte magát. A felügyeleti jogokat ellátó miniszter szerint a volt elnök eljárása súlyosan sérti a kiemelkedő állami költségvetési források elosztását felügyelő szervezetnél történő felelős gazdálkodás elvét és veszélyezteti a működés biztonságát.
Az elnöki megbízatás visszavonásának részletes indokait a törvény által előírt határidőn belül, az ügynökségben megkezdett átadás-átvétel végleges lezárulását, illetve a részletes szakmai vizsgálatokat követően hozza nyilvánosságra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új elnöke az 51 éves Petykó Zoltán, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke, aki széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik a vagyon- és forráskezelés területén. Az új elnök által vezetett ügynökség garantálja a sikeres pályázatokon elnyert források határidőn belüli kifizetését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget irányító, és a hazai fejlesztéspolitika stratégiai irányvonalait meghatározó minisztérium célja, hogy az új kormányprogramnak megfelelően megerősítse és biztosítsa az uniós források ellenőrzésének biztonságát és a szervezet folyamatos működését. 
Az NFM első számú prioritása – a működés folyamatosságának megőrzése mellett –, hogy hatékony, felhasználóbarát és emberközeli támogatási rendszerrel gyorsan és egyszerűen juttassa el az uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásokhoz, mivel ők az új munkahelyek megteremtésének főszereplői. Ennek érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rövid távú célja, hogy szisztematikusan felülvizsgálja az eddigi forráselosztási gyakorlatot és megszüntesse a pályázati rendszer széttagoltságát. Az NFM az uniós források felhasználását nehezítő bürokrácia és a túlzott adminisztrációs akadályok leépítését, valamint az alacsony lehívási arány és a támogatások felhasználására biztosított idő növelését is kiemelt prioritásként kezeli.

Forrás: Magyarkozlekedes.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes