Vasútfelújítás – egyes munkákra jövőre írják ki a közbeszerzési eljárást

Várhatóan a jövő év elején írják ki a közbeszerzési eljárást a Budapest-Kelenföld-Tárnok közötti vasúti vonalszakasz pálya-felújítási-, valamint a Kelenföld-Székesfehérvár közötti szakasz biztosítóberendezéseinek a munkáira – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

A munkálatok a páneurópai V. közlekedési korridor részét képező Budapest-Kelenföld-Székesfehérvár közötti vasútvonal fejlesztésének részeként valósulnak meg a Közlekedési Operatív Program részeként, a Kohéziós Alap részfinanszírozásával. A projekt keretében fejlesztik a vasúti infrastruktúrát, növelik a pályaszakasz kapacitását és a biztonságát.

A fejlesztés mintegy bruttó 120 milliárd forintba kerül, amelynek 15 százalékát hazai, 85 százalékát pedig európai uniós forrásból fedezik.

A projekt keretében a tervek szerint átépítik, s óránként 160 kilométeres sebességű közlekedésre teszik alkalmassá a meglevő pályát Kelenföld és Tárnok, valamint Tárnok és Székesfehérvár között, és korszerű biztosítóberendezési és távközlési rendszert telepítenek a Kelenföld-Székesfehérvár közötti pályaszakaszon.

Az új biztosítóberendezés kiegészítéseként az európai uniós elvárásoknak megfelelő ETCS2 vonatbefolyásoló biztonsági rendszert is telepítenek, valamint részben felújítják a kelenföldi állomást.

A tavaly márciusban megkezdődött munkálatok jelenleg a Tárnok-Székesfehérvár közötti szakaszon folynak. A közbeszerzési eljárás keretében már kiválasztott kivitelező az SZCKM-2008 konzorcium, amelynek vezetője a Szentesi Vasútépítő Kft., tagjai pedig a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Közgép Zrt. és a Kelet Út Kft.

A szakasz felújítása a tervek szerint 2012. végére fejeződik be. A munkálatok során felújítják a vasúti pályát és az alépítményt, valamint a felsővezetéket. A kijelölt állomásokon biztosítanak 750 méter hasznos vágányhosszt, elvégzik az állomások felújítását, akadálymentesítését, továbbá aluljárókat, peronokat építenek.

forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes