Uniós kulcsszerepet kapnak a "zöld" munkahelyek a jövő évtizedben

A környezet kímélését, az energiatakarékosságot szem előtt tartó "zöld" munkahelyek létesítésének kulcsszerepe van a 2020-ig terjedő európai uniós növekedési és foglalkoztatási stratégiában – jelentette ki Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociálpolitikai felelőse a témáról kedden Brüsszelben kezdődött kétnapos miniszteri konferencián.

A soros (belga) uniós elnökség szervezésében tartott rendezvényen a magyar biztos azt is hangsúlyozta: nem csak szűken véve, a környezetvédelemben, hanem az egész gazdaságban szükség lesz zöld ismeretekre.

Az uniós pénzalapok e tekintetben elsősorban a megfelelő átképzést, a környezettudatos munkavégzéshez szükséges felkészülést segíthetik, ahogy erre máris vannak sikeres projektek – mutatott rá.

Megfelelő és átgondolt stratégia mellett több környezetbarát munkahely jön létre, mint amennyi a hagyományos, szén- és olajalapú iparágakban elvész.

Andor László elmondta, hogy a belga elnökség sokat tett a zöld munkahelyteremtést elősegítő foglalkoztatáspolitika megalapozásáért.

Joelle Milquet belga foglalkoztatási miniszter ehhez hozzátette: a belga elnökség a zöld ügyekben konkrét következtéseket, elképzeléseket ad át, amelyek a következő fél évben a magyar soros elnökség alatt gyakorlati lépésekké fejleszthetők.

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes