Újabb gyár jön Magyarországra: 200 munkavállalót várnak

A németországi központú Rehau több mint hatvanmillió eurós beruházással 26 ezer négyzetméternél is nagyobb üzemet épít a Győri Ipari Parkban, közvetlenül az Audi-gyár közelében – áll a társaság keddi közleményében.

A műanyagipari vállalkozás termelőüzeme, amelyben az autóipar számára gyártanak majd alkatrészeket, 2013-ban kezdi meg működését a tájékoztatás szerint, és akár 200 új munkahelyet is teremthet. "Nemzetközi terjeszkedési stratégiánk részeként született meg a döntés a telekvásárlásról és az új gyár építéséről" – írják, idézve Niklas Braunt, a Rehau autóipari üzletágának igazgatóját, akinek tájékoztatása szerint az új magyar gyár a legkorszerűbb ökológiai és gazdasági szempontok szerint épül meg.

A közlemény ismerteti: a cég 2005 óta készít lökhárítókat különböző Audi-modellekhez, termékeit "just in time" rendszerben szállítja közvetlenül az autógyártó vállalat gyártószalagjára. A társaságnak azonban további kapacitásokra van szüksége ahhoz, hogy eleget tudjon tenni a TT és a Q7 modellekhez kapott rendeléseknek. A jövőben ugyanis mindkét modell első és hátsó lökhárítórendszerét is közvetlenül Győrben gyártják és fényezik az összeszerelés előtt.

Forrás: ingatlanhirek.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes