Újabb 100%-osan kiadott épület Airport City-n

A 2013-as évet a megszokott lendülettel kezdte az Ablon Group ipari fejlesztése, a vecsési Airport City Logisztikai Park. Az új fázis 2012. decemberi átadása mellett a napokban újabb tranzakció került aláírásra a park korábbi ütemére. Az Agility Magyarország Kft. – alig egy évvel beköltözését követően – raktár- és irodakapacitását jelentősen kiterjesztette a park „D” épületében.

Az aktuális megállapodás értelmében az Agility további 3500 m2 bérleményi területtel növelte telephelyét az Airport City Logisztikai Parkban, mely így a kuvaiti illetőségű cég  5000 m2-es központjává bővül.

A komplex megállapodás egyúttal a park második fázisának  a 100%-os bérbeadottságát  is eredményezi, mely az évek óta teljesen kiadott első fázist követően az elmúlt 2 évben – az igen mostoha piaci környezetben is – sikeresen talált bérlőkre. A 2012 decemberében átadott harmadik fázis (H épület) a 2012 első negyedévében aláírt  Benteler Distribution  előszerződésnek köszönhetően 80%-os kiadottsággal kezdte meg üzemelését, ebben az épületben korszerű, új  irodai bérlemények még továbbra is  elérhetőek.

A park sikeressége 2008-as nyitása óta töretlen, minden bérlővel sikerült megállapodni a folytatásról, a továbbiakban tervezett, engedéllyel rendelkező fázisok valós lehetőséget nyújtanak új érdeklődők és a jelenlegi bérlők számára is. A mostani 28.000 m2 bérleményi területtel rendelkező logisztikai park további 40.000 m2 bérbeadható területtel bővül a tervek szerint a következő években. A cégcsoport bizonyította, hogy az ingatlanpiacon tapasztalható erős financiális „ellenszél” ellenére megfelelő erőforrásokkal és szakértelemmel rendelkezik a projekt sikeres felvirágoztatására és irányítására, mely a jelenlegi gazdasági környezetben kimagasló teljesítmény.

Az Agility-tranzakció különösen jó példája az Airport City sikerének. A siker a nehézségekkel küzdő logisztikai piac talán legaktívabb résztvevője, az Agility és az Ablon szilárd kapcsolatán alapul, mely fokozatosan erősödött, és egymás érdekeit is szem előtt tartó stratégiai együttműködéssé forrott össze az elmúlt időszakban.

Kovács Gábor, az  Agility Magyarország Kft ügyvezető igazgatója így vélekedik a szerződés kapcsán:

Airport City tökéletesen megfelelő telephelyet jelent fokozatosan erősödő hazai operációnk számára. Cégünk sikeres térnyerési periódust „fut”, így raktáraink kapacitásának opcionalizálása, átszervezése elengedhetetlenné vált. A változó területi  igényünk kapcsán megtapasztalt bérbeadói rugalmasság és fejlesztői szakértelem miatt is döntöttünk Airport City mellett. Az Ablon-nal kialakult kapcsolatunk garancia a sikeres folytatásra, így a dél-pesti és reptéri régióban kínálkozó lehetőségek ellenére abszolút biztosak vagyunk döntésünkben.

Az Ablon Kft ügyvezetője, Lovro Adrienn, örömmel beszélt a tranzakcióról:
Az Agility fontos partnerünkké vált az elmúlt évben. A logisztikai központ indításakor csupán 30m2-es igénnyel indult első Agility „lépés” óta igyekeztünk mindent megtenni a sikeres folytatás érdekében. A logisztikai piacon minden üzletkötés más és más, minden ügyfél egyedi hozzáállást igényel. Talán épp ezt a képességünket sikerült legjobban kifejlesztenünk a válság évei alatt. Az Agility komplex igényei komoly feladatot róttak a bérbeadóra, ez esetben a felmerülő műszaki és szervezési feladatok kölcsönös megértése volt a siker kulcsa. Az Airport City kapcsán elmondható, hogy a park sikerét fejlesztői és üzemeltetői tapasztalatunk mellett a neves, prosperáló cégekből álló bérlői portfóliónk is erősen támogatja.”

forrás: raktaram.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes