Új ügyvezető a győri ipari park élén

Hónapokkal azután, hogy kivásárolta partnerét a cégből, Görög Tibor személyében új ügyvezetőt nevezett ki a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. élére a tulajdonos, a kisalföldi megyeszékhely városüzemeltetési társasága.

Sági Géza, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az eddigi, közgazdász végzettségű vezető helyett műszaki ismeretekkel rendelkező menedzserre van szükségük ahhoz, hogy végre tudják hajtani azt a stratégiaváltást, amelynek eredményeként a jelenleginél jóval több szolgáltatással – például energiával – látják el az ipari parkban működő cégeket. Ez utóbbi kapcsán megjegyezte: a Győr-Szol rendelkezik saját erőművel, amely azonban "messze nincs kihasználva".

Görög Tibor villamos- és klinikai mérnöki, valamint létesítmény-gazdálkodási menedzseri végzettséggel rendelkezik. 1998 és 2006 között a főváros első kerületének alpolgármestere volt, majd a Budapest Airport Zrt.-nél műszaki üzemeltetéssel, létesítménygazdálkodással, projekt- és szerződés-menedzsmenttel foglalkozott. A győri városüzemeltetési társaság július elején jelentette be, hogy kivásárolja eddigi partnerét az ipari parki cégből.
Sági Géza akkor elmondta: 310 ezer euróért vették meg az ausztriai székhelyű IPG Industriepark Győr Projektierungs GmbH 60 százalékos tulajdonrészét a 175 hektáros létesítményben. Már akkor jelezte: terveik szerint iparipark-fejlesztő tevékenységüket a jövőben létesítmény- és csarnoküzemeltetéssel bővítik. Ez utóbbival kapcsolatban azt közölte: ha lehetősége lesz, a társaság szeretne pályázni az Audi e térségbe tervezett logisztikai parkjának üzemeltetésére is, de már meglévő létesítmények működtetésében is gondolkodnak.

Forrás: Raktáram

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes