Új pályán a hulladékgazdálkodás – készülnek a végrehajtási rendeletek

Megkezdődött a végrehajtási rendeletek kidolgozása a hulladékról szóló törvényjavaslathoz. A Vidékfejlesztési Minisztérium az érintett háttérintézményeivel együtt nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a 33 jogszabály mielőbb elkészüljön. A hulladékról szóló lehet az első olyan törvény, amely a hozzá tartozó végrehajtási rendeletekkel együtt lép hatályba, várhatóan 2013. január 1-jén. Illés Zoltán elmondta: több európai országhoz hasonlóan Magyarország is bevezeti a hulladéklerakási járulékot január 1-jétől.

A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára a konferencián kiemelte: a tárca egyik legfőbb célja, hogy minél kevesebb hulladék végezze a lerakókban, helyette az újrahasznosítás kerüljön előtérbe. Ahhoz, hogy a törvényjavaslatban meghatározott hasznosítási arányok teljesüljenek, hulladéklerakási járulék bevezetésére van szükség. Illés Zoltán emlékeztetett arra, hogy ezt a gazdaságszabályozó eszközt számos környező ország már alkalmazza, és sikeresen működik. A járulékot lépcsőzetesen vezetné be a kormány. A díj mértéke a hulladékról szóló törvény hatályba lépésétől – várhatóan 2013. január 1. – 2016-ig évente emelkedő mértékben növekszik majd.

A Környezetügyért Felelős Államtitkárság hulladékgazdálkodással foglalkozó szakemberei és a vidékfejlesztési tárca érintett háttérintézményeinek – Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség, zöldhatóságok, Országos Főfelügyelőség – munkatársai szakmai konferencia keretében készítik elő a végrehajtási rendeleteket.

A konferencián 8 szekcióban több mint 100 környezetvédelmi szakértő vitatja meg az új szabályozás lényeges elemeit. A munka során elkészülnek azok a vizsgálatok és elemzések, amelyek biztosítják a végrehajtási rendeletek és a törvény egységét. Ezen kívül az összes részletszabály szakmai hátterét és indoklását is dokumentálják.

Mindennek köszönhetően a hazai környezetvédelmi jogalkotásban először a törvény elkészítésével egy időben létrejön az a jogi bázis, ami hosszú távra megalapozza a környezetvédelem helyzetét Magyarországon.

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezetője a konferencián hangsúlyozta, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény megalapozásánál alkalmazott módszerek eredményesek voltak, ezért ugyanezt követik a hulladékról szóló törvénynél is. Vámosi Oszkár elmondta: idén, az első negyedévben összesen 17 milliárd forint folyt be termékdíjból, ez majdnem annyi mint a tavalyi egész éves bevétel volt. Az összeg egy részét a hulladékgazdálkodás kiépítésére és a társadalmi tudatformálásra fordítja a kormány.

A hulladékról szóló törvénytervezet jelenleg az Országgyűlés előtt van, és várhatóan szeptemberig elfogadja a parlament. A zárószavazás akkor kezdődhet meg a jogszabályról, ha befejeződik az Európai Unió úgynevezett notifikációs eljárása. A tervezethez az Európai Bizottság eddig mindössze megjegyzést, három tagállam pedig technikai észrevételt fűzött.

A hulladékgazdálkodás átalakítására és a törvényi szabályozás megújítására azért van szükség, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen. Emellett növelni kell a hulladék begyűjtését és az anyagában történő újrahasznosítás arányát is,hogy Magyarország megfeleljen az Európai Unió elvárásainak.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes