Új irányítóközpont Budapesten, egységes légtér Európában

A HungaroControl vezérigazgatója, Szepessy Kornél arról beszél, miért van szükség tudásközpontra és új irányítóközpontra, és miképp lehet a közforgalmi, kisgépes és katonai repüléseket összehangolni.

Az innovációs központ megnyitásakor az illetékes államtitkár arról beszélt, hogy bár minden állami vállalat olyan hatékony és nyereséges lenne, mint a HungaroControl. Ezek szerint az átalakulás, költségvetési intézményből Zrt.-vé, jól sikerült.

Mindenképpen, részvénytársasági formában jobban, hatékonyabban tudunk működni, mint költségvetési intézményként. Egyébként mindez egy nemzetközileg megfigyelhető trend, hiszen a dán szolgáltató nemrégiben alakult részvénytársasággá, a svéd szolgáltató pedig most fog gazdasági társasággá válni.

Ne vitatkozzunk arról, hol lesz a központ

Magyarország meglehetősen komoly szerepet vállalt az Egységes Európai Égbolt, illetve a Közép-európai Funkcionális Légtérblokk kialakításában, jelezte ezt a márciusi Budapesti Nyilatkozat. Mennyire lehetett felgyorsítani ezt a folyamatot?

Az Egységes Európai Égbolt, amelyet az Európai Unió kezdeményezett, a nemzetközi légiforgalmi irányítási ágazat rendkívül fontos projektje, egyúttal a légitársaságok érdekeit is szolgálja. Magyarország mindig is támogatója, aktív szereplője volt az integrációs folyamatoknak. A Közép-európai Funkcionális Légtérblokk (Functional Airpsace Block Central Europe, FABCE) létrehozásában Magyarország, így a HungaroControl is kezdeményező szerepet vállal, annak érdekében, hogy a légtérblokkunk a legmagasabb technikai és műszaki színvonalon kezdhesse meg a működését, és Európa egyik legelismertebb FAB-ja legyen.

Szepessy Kornél vezérigazgató

Szepessy Kornél vezérigazgató

Ennek ékes bizonyítéka például a márciusban Budapesten megrendezett magas szintű ATM (Air Traffic Management, légiforgalmi irányítás) konferencia, amelynek eredményeként a résztvevők elfogadták a Budapest Nyilatkozatot, ez pedig igen fontos lépést jelent az Egységes Európai Égbolt megvalósításában. Emellett Völner Pál államtitkár úr egy jelentős és egyre égetőbb problémára tett megoldási javaslatot. Sajnos évek óta előfordul, hogy a léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánnyal küzdenek nyáron a forgalom ugrásszerű növekedése miatt, ami késésekhez vezet. A konferencián az államtitkár úr azt javasolta, hogy azok a szolgáltatók, akik meglévő kapacitásukkal nem képesek ellátni nyáron a megnövekedett feladatokat, a hatékony munkavégzés érdekében delegáljanak szomszédos szolgáltatókra feladatokat, vagyis gyakorlatilag alvállalkozóként vonják be őket, így elkerülhetőek a késések, torlódások.

A szektorok átrendezésével például?

Akár egy-egy szektort is át lehet alakítani nyárra, esetleg napszakon belüli dinamikus szektoralakítási megoldással, úgy, hogy mind a két szomszédos szolgáltató annyi feladatot végezzen, amennyi késések nélkül belefér a kapacitásaiba.

A Közép-európai Funkcionális Légtérblokk kialakítása kapcsán azért a korábbi években meglehetősen heves vitákról szóltak szórványos sajtóbeszámolók. Például arról, hogy hol is lesz ennek a légtérblokknak a központja. Mintha ez lenne a legfontosabb kérdése a résztvevő nemzeteknek.

A közép-európai térség nyolc országa, vagyis a mostani funkcionális légtérblokk hét országa és Olaszország, már a kilencvenes évek vége óta tervezgettek egy nyolc országra kiterjedő együttműködést. Ennek a központi kérdése az volt, hogyan osztják meg a funkciókat az országok egymás között úgy, hogy utána azt egy fallal el is választják egymástól gyakorlatilag. Most utólag azt mondhatjuk, hogy ez nem működőképes modell, ezért nem is valósult meg ebben a formában.

Mindezzel annyit szerettem volna elmondani, hogy a FAB CE nem minden előzmény nélkül kezdi meg a működését. Tanultunk a múlt hibáiból, és közösen keressük az optimális megoldást az együttműködésre.

Például az a kérdés, hogy összevonjuk-e a távolkörzeti útvonal-irányítást, és egyetlen központból irányítanánk a teljes légteret, fel sem merül. Hogy erre valaha sor fog-e kerülni, az a jövő zenéje. Ezek után jogosan adódik, hogy akkor milyen faktorokban tudja javítani a hatékonyságot ez az együttműködés? Elsősorban majd a támogató tevékenységek területén. De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre ott tartunk, hogy 2011. május 5-én Szlovéniában aláírtuk a FAB CE megalakításáról szóló államközi egyezményt. És ez nagy eredmény – tehát az igazi egyeztetés majd most fog megkezdődni. Sikerült ugyanazon a napon megkötnünk a szolgáltatókkal is az együttműködési megállapodását, és ez alapján gondolkodhatunk tovább arról, hogy milyen funkciókat szeretnénk közösen, FAB szinten együtt végezni.

Alacsonyabb tarifák, magasabb minőségű irányítás

A HC meglehetősen komoly beruházásokat hajtott és hajt végre: néhány hónappal ezelőtt tették le az új irányító központ alapkövét, és sikerült összehozni azt a bizonyos szimulátort a Népliget Centerben, amiről sokan úgy tudják, hogy oktatási célokra készül. Valójában, ha jól értem, inkább kutatóközpontnak nevezhetjük.

A HC új menedzsmentje tavaly december közepére elkészítette a társaság ötéves stratégiáját, és az igazgatóság ezt el is fogadta. A stratégia szinte minden eleme arra fókuszál, hogy a regionális együttműködésben a HungaroControl kezdeményező szerepet tölthessen be, és az integrációs folyamat aktív részese legyen. Az látszik, hogy a HC valamennyi funkcióban nagyon erős kvalitásokkal rendelkezik. Azonban nem szabad megelégedni, azért fejlesztünk, hogy még magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosíthassunk, és beruházásainkkal mindig egy lépéssel a forgalom növekedése és a változások előtt járhassunk. Az új légiforgalmi irányítóközpont megépítése egy régebbi terv, de ötéves stratégiánk egyik legfontosabb programja, versenyképességünk megőrzésének egyik záloga. A beruházást az indokolja, hogy a légiforgalmi iránytó szoftverünk egy jelentősebb fejlesztéshez érkezett, és ez a hardverek cseréjét is indokolja. Egyébként egyszerűbb, általánosabb, boltban megvásárolható hardverelemekre fogunk áttérni a bonyolultabb, speciális eszközökről.

Ráadásul az irányító központunk építészetileg is megérett egy felújításra. Azt a megoldást választottuk, amit egyébként a dán és a német kollégák is, vagyis hogy egy új központot építünk. Amikor az teljesen kész és szerkezetileg alkalmas lesz, akkor kezdjük el az új technikát telepíteni az épületbe, és egy relatíve gyors átállással, várhatóan a jövő év második felében átköltözünk az új központba. A régi épületet felújítjuk, és elvégezzük ugyanazt az informatikai fejlesztést, amit az új szárnyban, és egy oktatási, kutatás-fejlesztési, szimulációs célra használható tudásközpontot hozunk létre várhatóan 2013-ban.
A másik beruházásunk, amit említett, vagyis a szimulációs központ megnyitása, szintén stratégiai jelentőségű a HungaroControl számára. Még a Eurocontrol égisze alatt jött létre 2001-ben egy kutatóközpont a budapesti repülőtéren, idén januárban a HungaroControlnak sikerült megállapodnia az európai szervezettel, és megvásároltuk a berendezéseket, valamint átvettük a kollégák egy részét. Idén májusban már meg is nyitottuk a CRDS-re keresztelt szimulációs centrumot. A tudásközpont létrehozása után a CRDS-t is a most irányító központként üzemelő épületbe fogjuk telepíteni.

A cég stratégiáját olvasva nekem a legfeltűnőbb két fogalom volt: az alacsony díjtételek és a még inkább minőségi szolgáltatás. Hogyan lehet ezt a kettőt egyszerre megvalósítani?

Nincs ebben semmi szemfényvesztés. Szeretném kiemelni: a HungaroControlnál tíz éve folyamatosan gondos fejlesztés zajlik, mert a társaság korábbi vezetői is tudták, hogy a technológiai fejlődés hosszú távon meghozza a gyümölcsét. A vállalat a 2000-es évek elején kezdte meg együttműködését a Thalesszel, az egyik legelismertebb légiforgalmi szoftvergyártó céggel. A Thalesszel közösen és a légiforgalmi irányító kollégák igényei szerint fejlesztették tovább a vállalat termékét, és létrehozták a MATIAS-t. Így ma egy rendkívül hatékony szoftver áll rendelkezésünkre, amelynek segítségével megtakarításokat érünk el az operációs költségeinket tekintve. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy Magyarország földrajzi fekvése nagyon kedvező, a nyugat-európai és közel-keleti nagy desztinációk közti forgalom jelentős része felettünk halad el, és ha ez a forgalom jó ütemezésben repül át felettünk, az relatíve alacsonyabb fajlagos költséggel megoldható terhelést jelent.

Úgy értsem, ha jó technológiával, jó szervezéssel idecsábítják a járatok jelentős részét, az kompenzálja, hogy nem emelik a tarifákat?

A csábítást leszámítva ez így van. A csábítás azért nem lehetséges, mert a légiforgalmi irányítás díjai a légitársaságok számára nem számottevőek az iszonyatos kerozin-költséghányad miatt.

Utasszállítók, sportrepülők, harci gépek egy légtérben

Az approach képernyőin pirossal van bejelölve Dunakeszi légtere, épp a 13R tengelyében. szóval nem lehet egyszerű a kisgépes és sportrepülést koordinálni a nagygépes forgalommal. Nem beszélve a katonákról, akik legutóbbi hírek szerint szeretnének a reptereik körzetein kívül is alacsonyan repülni.

A magyar légtérben magas fokon integrált polgári és katonai irányítás működik, ez azt jelenti, hogy az útvonal-irányításban a katonák itt ülnek a munkatermünkben, és együtt dolgoznak a polgári alkalmazottainkkal. A HungaroControl és a honvédség kiemelkedően jó kapcsolatot ápol, nagyon rég nem volt olyan eset, amit nem tudtunk közösen kezelni, a földközeli repülés kockázatait is megoldjuk. A HungaroControl feladata az irányítás mellett a légiforgalmi tájékoztatás is, ami elsősorban a kisgépek számára nyújtott szolgáltatást jelent. Dunakeszi ennek a tevékenységnek az egyik emblematikus helyszíne, annak ellenére, hogy pályairányban van. De ez nem okoz problémát, a HC kollégái és a kisgépek üzemeltetői állandó kapcsolatban vannak, magas szintű szakmai barátságot ápolnak, amit az is bizonyít, hogy a HungaroControlnak szerepe volt abban is, hogy idén sikerült 9000 méter fölötti magassággal új vitorlázórepülő csúcsot beállítani. Ehhez ugyanis megfelelően el kellett különíteni a rekordot repülő motornélküli gépet és a közforgalmi repülést.

Márványi Péter

forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes