Távolban is biztonságban a DHL küldemények

Nagy siker fogadta a GPS-alapú valós idejű logisztikát.

A tavalyi évben végzett sikeres teszteket követően a DHL Global Forwarding fokozatosan vezeti be azt a szolgáltatását, amely révén az ügyfél a szállítási lánc során folyamatosan ellenőrzése alatt tudja tartani küldeményét. A legkorszerűbb GPS és GPRS technológián alapuló új szolgáltatás révén az ügyfél nemcsak az adott tengeri szállítmány pontos helyét tudja nyomon követni, hanem értesítést kap arról is, ha azt sérülés, hőmérséklet- vagy nedvességváltozás, ütés, UV- vagy fénysugárzás éri. Az új tengeri szállítmányozási szolgáltatás sikere alapján a DHL a közeljövőben hasonló szolgáltatást kínál a légi fuvarozás területén is.

„A dinamikusan növekvő tengeri szállítmányozás iránti igénnyel párhuzamosan fokozott kereslet tapasztalható a nagyobb biztonság és a nyomonkövetés pontossága iránt is. Ennek felel meg az új, kifejezetten az ügyfelek szükségleteire szabott, korszerű technológián alapuló szolgáltatáscsomag, ami a „biztonság, láthatóság, megbízhatóság” jelszavára épít.” – mondta Pál Attila, a DHL Globál Szállítmányozási Kft. kereskedelmi igazgatója.

A DHL Global Forwarding nemzetközileg kifejlesztett valós idejű logisztikai megoldása,a DHL Ocean Secure lehetővé teszi a megrendelőknek, hogy egy pillanat alatt megállapítsák, a világ mely pontján és milyen állapotban tartózkodik szállítmányuk. Ez a technológia a teljes ellátási láncban biztosít láthatóságot. Ennek érdekében a konténereket a globális helymeghatározást lehetővé tevő GPS jeladókkal látják el. Ezek az érzékelők nemcsak a szállítmány helyét és mozgását követik nyomon, hanem megfigyelik a szállítmány hőmérsékletét, az UV-sugárzást, a nedvességtartalmat, a fénybehatást és a hirtelen ütések bekövetkeztét is. A jeladó ezeket a fő adatokat biztonságos mobiltelefonos kapcsolatot nyújtó GPRS segítségével továbbítja a központi információs platformra. A megrendelők a hirtelen változásokról értesítést kapnak, böngészőjükön az adatokat külön szoftver igénye nélkül lehívhatják, a szállítmány egész útjáról pedig egy minden adatot tartalmazó részletes riportot kapnak. A rendszer külön is értesítést küld a szállítási folyamat 11 pontján, így például az indulás pillanatáról, a közbeeső állomásra történő megérkezésről, a célállomás 20 km-es körzetébe történő érkezésről vagy a vámolás megtörténtéről.

A DHL Global Forwarding központi tengeri szállítmányozással foglalkozó divíziója az új technológiák kifejlesztésére és adaptálására 2009 eleje óta számos tesztelést végzett. A konténereket GPS kapcsolatra képes konténerbiztonsági eszközökkel látták el, amelyek fizikai vagy elektronikus lezárást biztosítanak. Ha a szállítmányt a tervezett célállomáson kívül bárhol máshol, például a címzett raktárában felnyitják, a készülék e-mail figyelmeztetést küld, ami alapján a biztonságért felelős csapat vagy a helyi rendőrség azonnal tud reagálni.

„A pontos nyomonkövetés az ügyfél számára anyagiakban mérhető előnyt, nagyobb tervezhetőséget nyújt. A DHL Ocean Secure olyan megrendelőinknek szánt szolgáltatás, akik nagy értékű termékeket szállíttatnak tengeri úton.” – mondta Pál Attila. „Ez a szolgáltatás jelentős mértékben növeli ajánlatunk értékét.”

A sikeres fogadtatás nyomán a DHL Global Forwarding most alakítja ki hasonló elveket szem előtt tartó rendszerét a légi szállítmányok követésére is. Ez az ún. FlightSafe technológiát fogja alkalmazni, amely egy GPS egységből és egy GSM modulból, valamint egy sor érzékelőből áll. A technológiát kifejezetten úgy alakították ki, hogy repülés közben – a repülés biztonságát szabályozó előírásoknak megfelelően – automatikusan kikapcsoljon, miközben az adatokat továbbra is rögzíti. Tehát az áruk állapotával kapcsolatos adatokat a készülék elmenti repülés közben, és földre szállás után rögtön továbbítja. Ez pedig hibátlan megfigyelést és kommunikációt tesz lehetővé a légi szállítmányok nemzetközi továbbítása során.

A valós idejű logisztikai szolgáltatás három különböző díjszabású csomagja a közeljövőben a magyarországi partnerek részére is elérhetővé válik, lehetővé téve a megbízók számára a nagy értékű küldemények pontos nyomonkövetését az ellátási lánc teljes folyamatában.

A DHL Global Forwardingról

A DHL Global Forwarding a világ 220 országában nyújt légi és tengeri szállítmányozási szolgáltatást és ehhez kapcsolódó teljes körű ügyintézést. Képviseletét Magyarországon a DHL Globál Szállítmányozási Kft. látja el.

A DHL Globál Szállítmányozási Kft. Magyarország piacvezető légi szállítmányozója, közel 30%-os piaci részesedéssel. Egyedi igényekhez igazodóan háztól-házig, repülőtértől-repülőtérig szolgáltatásokat kínál. A tengeri szállítmányozás a DHL Globál Szállítmányozási Kft. legdinamikusabban fejlődő üzletága. Teljes körű gyűjtő és komplett konténer szállítmányozást végez világszerte a főbb európai kikötőkön – Hamburg, Rotterdam, Koper, Bremenhaven -, illetve alternatív kikötőkön – Konstanca, Rijeka és Trieszt – keresztül. Piaci pozíciója ebben az üzletágban is nagyon előkelő.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes