Átvilágított hulladék

A Fidesz- KDNP-frakció kezdeményezésére a hétfői rendkívüli képviselő-testületi ülésen tájékoztató hangzott el a hulladéklerakóval kapcsolatban.

Az ülésen elhangzott kérdésekre a vendégek válaszoltak. Rudolf Wiedner és Varga Károly ügyvezető igazgató az Avar Kft. képviseletében elmondta, hogy az idegen hulladék érkezésének más telephelyek bezárása is az oka.
Amellett a működési költségeket a saját bevétel már nem fedezi, hiszen a lakosság nem fizet elhelyezési, csak gyűjtési és szállítási díjat. A küszöbönálló beruházásra az előírások miatt van szükség.
Fóliaszigetelésű medencét alakítanak ki, amely évekig alkalmas lesz a hulladék elhelyezésére. Később kazettanyitásokkal a telep élettartamát még 20-25 évre biztosítják. Ezek nélkül bezárhatna a lerakó, és a lakossági díjak is változnának.
Az ISPA projekt megvalósulásával azonban az idegen hulladék már nem Ajkára érkezik, miközben a város lerakója még működhet. Kiderült az is, hogy Pápáról napi négy forduló érkezik pótos teherautón, a lerakóra összesen napi 12 többletforduló kerül más városokból. Szabályosan, szerződés alapján, ellenőrzés mellett.

A cikk részletei ->
- naplo-online.hu -

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes