Tűréshatáron van a benzinár – már nyáron emelhetnek a taxisok

Az üzemanyagárak tartós és folyamatos emelkedését a taxitársaságok is megszenvedik, de a Napi Gazdaság által megkérdezett cégek szerint a tarifaemelés jelenleg elképzelhetetlen az erős piaci verseny miatt.

A taxis vállalkozások körében már évekkel ezelőtt éles árverseny indult, az egymás után megjelenő 180 forint alatti kilométerdíjakat pedig egyetlen piaci szereplő sem hagyhatta figyelmen kívül. Mára olyan nyomott árak alakultak ki a fővárosi taxipiacon, hogy az üzemanyagköltségek növekedésével lényegében kettős présbe szorultak a vállalkozók – derült ki a mintegy 650 autót összefogó Főtaxi Zrt. vezérigazgatójának szavaiból. A piaci viszonyokat érzékeltetve Hausz Gyula hozzátette: a korábban megszokott bevételekért a sofőröknek ma jóval többet kell gurulniuk, ami nem csupán a kimerültséggel járó hibalehetőségeket fokozza, de a gépkocsiállomány amortizációját is felgyorsítja. A negatív piaci hatások miatt a Főtaxi februárban létszámstopot hirdetett, s a kiközvetített, egy sofőrre eső fuvarmennyiséget igyekeznek növelni.

Valódi megoldást csak a hatósági áras tarifák jelenthetnek – közölte a Napi érdeklődésére Bakucz József, a Minimobil mögött álló Mobil Taxi Kft. tulajdonosa és vezetője. Ez mindenképpen magasabb lenne a jelenlegieknél, ezért elbírná az üzemanyagok drágulását is. A hatósági ár bevezetésére tett korábbi kísérletek a döntéshozói szinten, vagyis a fővárosi önkormányzatnál minden alkalommal eredménytelenek maradtak – emlékeztetett Bakucz.

Vitatja a hatósági ár bevezetésének kedvező hatásait Dióslaki Gábor, a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója, aki a jelenlegi piaci környezetben ugyancsak kizártnak tartja az áremelés lehetőségét. A fix tarifa sem megoldás, mert nem költségérzékeny és egyben piacidegen is, ilyen intézkedés egy versenypiacon nem alkalmazható – fogalmazott Dióslaki. A mintegy 250 gépkocsival működő társaság vezetője szerint a fix tarifa a közbeszerzési pályázatokon is ellehetetleníti a versenyt. Az üzemanyagkártyák használatának bevezetése egyetlen taxitársaság szerint sem tudja értékelhetően kompenzálni a magas benzinárakat. Dióslaki úgy véli, az ilyen megoldások literenként néhány forintos megtakarítást jelenthetnek, ennél pedig többet ér, ha a taxis olcsóbb kutaknál tankol, tekintve, hogy az egyes töltőállomások között akár 10-15 forintos árkülönbség is tapasztalható. A Budapest Taxi igazgatója szerint a piac egyik legnagyobb és mindeddig megválaszolatlan kérdése ma, hogy miként lehet a veszteséges üzemelést hatékonyságnöveléssel kompenzálni. Dióslaki szerint elsőként az olcsó taxitársaságoknak kell lépniük, vagyis azoknak, amelyek az alacsony tarifákkal veszteséges működésre kényszerítik a többi céget is.

A taxipiacon uborkaszezonnak számító nyári hónapokban megmozdulhatnak a befagyott tarifák. Hausz Gyula szerint az üzemanyagárak már most is a tűréshatáron mozognak, márpedig egyes piaci előrejelzések idén nyárra már 350 forint körüli benzinárat várnak. Ez a szint Bakucz József szerint lépéskényszert hoz majd, nem zárható ki tehát, hogy már nyáron árkorrekció indul el a fővárosi személyszállításban.

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes