Átszabták a menetrendet

Harmadik alkalommal módosította a MÁV-START Zrt. a 2009-2010-ben érvényes közforgalmú vasúti menetrendet. A módosítások leglényegesebb eleme a régi-új mellékvonalak ismételt megjelenése a menetrendkönyvekben.

v43

Ismét változik a személyszállító vonatok menetrendje a megmaradt magyarországi hálózaton. A most kiadott hármas számú módosítás tizennyolc oldalon keresztül tárgyalja az új és kiegészítendő, esetleg változtatandó elemeket, amelyek némelyike a nemzetközi vonatok induló- és célállomásait, útvonalát, időadatait, kocsiösszeállítását, és közlekedésük naptári intervallumait is érinti. Az állomások, megállóhelyek jegyzéke ismét tartalmaz olyan neveket, mint Bodajk, Csókakő, Kisbér, Kunmadaras, Moha, Mór, Tiszaszentimre. Újra megjelentek az ötös, tizennégyes, százhármas és száznegyvenkettes menetrendi mezők, ezeket az útvonalakat a térképre is berajzolták – ismét. A 15-ös, Sopron–Szombathely vonal menetrendjét érvénytelenítették és újat nyomtatnak belőle; változtak Dinnyés kilométeradatai: az állomás a Budapest–Székesfehérvár vonal végpontjaitól 56 illetve 11 kilométernyire található. Több vonat nemdohányzó kocsija szeptember 26-ig IC pót- és helyjegy váltásával vehető igénybe.

A Székesfehérvár–Komárom vasútvonalon két-két vonat közlekedik irányonként: az egyik irányban kora reggel (5:50) és késő délután (16:20), a másikban kora délután (14:25) és kora este (18:01). Komáromból Győr felé huszonnyolc, Budapest felé harmincöt perc várakozással lehet továbbutazni, a késő délutáni vonatnak csak Budapest-Keleti felé van csatlakozása (ekkor öt perc). Komáromból Székesfehérvár felé utazni Győrből érkezve huszonhat, Budapestről harminchárom perc után lehet kora délután; kora este kettő illetve kilenc perc jut átszállásra.

A Győr-Veszprém vonal járataiban is változások várhatóak: Győrből Veszprémbe napi három járat közlekedik (5:16-kor, 10:49-kor, továbbá munkanapokon 14:46-kor, hétvégén pedig 15:46-kor. Veszprémbe mindkettő 17:51-re érkezik, csak az egyik, a munkanapi oszlop egy órás bakonyszentlászlói várakozást is tartalmaz). Veszprémből Győrbe 8:06-kor, 16:48-kor és 18:09-kor indul közvetlen járat.
Az újraindult 14-es vonalon a MÁV-START Zrt. mindkét irányban három-három vonatot közlekedtet: Pápáról 5:42-kor, 13:40-kor és 17:30-kor, Csornáról 9:05-kor, 14:48-kor és 21:03-kor indulnak szerelvények a körülbelül ötven perces útra.

csik

A módosítások jegyzéke, továbbá az egységes szerkezetbe foglalt, augusztus 30-tól érvényes vasúti menetrend a MÁV-START Zrt. honlapjáról pdf-formátumban letölthető. Érdemes elolvasni korábbi, július elsején megjelent írásunkat az újra megnyíló mellékvonalak menetrendjéről!

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes