Törvénymódosításokkal egyszerűsödnek a közlekedési hatósági eljárások

Elfogadta az Országgyűlés a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program Egyszerűsítési Programjának közlekedési feladataihoz kapcsolódó törvénymódosításokat 2013. március 11-én. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kezdeményezett változtatásokkal a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának igazolása is egyszerűbbé válhat az idei év második felére. A biztosítói igazolást a továbbiakban nem kell majd a forgalmi engedély mellett tartani. A módosítások lehetővé teszik az igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, átutalásos és bankkártyás fizetését is. Közlemény.

Az új előírások szerint a baleset szenvedett gépkocsik vezetői a helyszínen kötelesek kölcsönösen megnevezni azt a biztosítót, amellyel felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. A biztosítási kötelezettség teljesítését, a szerződés érvényességét az erre feljogosított hatóságok elektronikus úton ellenőrizhetik majd a kötvénynyilvántartásban a jármű műszaki vizsgájakor és tulajdonosváltáskor.

A korábbi rendeletmódosítások nyomán számos közlekedési eljárás akár otthonról, az Ügyfélkapun keresztül is kezdeményezhető és bonyolítható lesz októbertől. (Részletesen ld. itt:http://magyaryprogram.kormany.hu/egyszerubb-ugyintezes-tizennegy-kozuti-kozlekedesi-hatosagi-eljarasban). A törvénymódosítás megteremti a különböző igazgatási és szolgáltatási díjak elektronikus, készpénz átutalási megbízással vagy bankkártyával történő fizetésének lehetőségét. A járműnyilvántartás naprakészségét szolgálja, hogy a tulajdonosváltásokkal kapcsolatos, az eladó részéről szükséges bejelentések elektronikus úton is megtehetők lesznek a jövőben. Az új előírások legkésőbb 2013. július 1-jén hatályba lépnek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Új Széchenyi Terv támogatásával 2013 tavaszáig végrehajtja az Egyszerűsítési Programban rögzített jogalkotási feladatait. A tárca javaslatai alapján az idei év végéig összesen tizennyolc közlekedési hatósági, igazgatási eljárásban csökkennek az állampolgárok és vállalkozások adminisztratív terhei. Három energetikai tárgyú eljárás egyszerűsítése már tavaly megvalósult. A minisztérium a járművek forgalomba helyezéséhez és a műszaki adatváltozások bejelentéséhez kapcsolódó négy hatósági eljárás finomhangolásán dolgozik még. A könnyítéseket megalapozó jogszabály-módosítások kihirdetése a következő hetekben várható.

Április végéig a közlekedési eljárásokban érintett kormányhivatalok és hatóságok 700 munkatársa számára komplex képzéseket tartanak az egyszerűsítésekről az ország kilenc pontján. Az ügyintézők teljes körű tájékoztatást kapnak a változásokról, így képesek lesznek a jogszabályokban megnyitott lehetőségekkel élve gyorsabban és rugalmasabban kiszolgálni ügyfeleiket.

A „Jogszabályok és folyamatok egyszerűsítése a közlekedési hatósági- és igazgatási eljárásoknál” című, ÁROP 1.2.6/A-2011-2012-0005 kódszámú projekt az Új Széchenyi Terv forrásaiból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

forrás.:Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Kommunikációs Főosztály

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes