Tömegével véreznek el a kis magyar cégek

Míg a hazai kiskereskedelem relatív jól tartotta magát az első félévben, addig az autóiparban, az építőiparban és a vendéglátásban tovább nőtt a tönkrement cégek száma. Utóbbi szektorokban azonban új vállalatokból is több van, mint egy évvel ezelőtt, ami a "cégbűvészek" aktivizálódására utal. A gazdasági növekedés lassú beindulása tehát inkább a nagy exportcégeknek köszönhető – a kkv-k még nem sokat éreznek belőle. Mfor.hu háttér.

 

Több mint 13 százalékkal csökkent a hazai kiskereskedelmi vállalkozások ellen indított felszámolási eljárások száma az első félévben: míg tavaly 1215, addig  idén "mindössze" 1054 vállalkozás jutott erre a sorsra,derül ki az Opten céginformációs szolgáltató mfor.hu-hoz eljuttatott keddi közleményéből.

Hónapokra lebontva meglehetősen hullámzó kép rajzolódik ki: januárban például 42 százalékkal visszaesett a bajba került cégek száma, júniusban viszont 24 százalékos növekedés volt megfigyelhető.
A végelszámolások száma enyhe mértékben, öt százalékkal bővült: az első hat hónapban 906 vállalkozás tulajdonosa indította el társaságát a megszűnés útján az egy évvel ezelőtti 863-mal szemben.
Kevesebbet vásárolunk
Az adatok azt jelzik, hogy a kiskereskedelmi ágazat megtisztulási folyamata a korábbinál kisebb intenzitású lett, de nem állt le. A gazdasági válság okozta keresletcsökkenést sok cég már nem bírta el, vagy nem volt képes alkalmazkodni a megváltozott vásárlási szokásokhoz – az emberek mind nagyobb része keresi az olcsóbb, akár gyengébb minőségű termékeket.
Az iparág továbbra is nehéz helyzetét jelzi, hogy a forgalom visszaesésének üteme csak minimálisan csökkent. Míg a tavalyi válságévben 5,2, addig idén január és május között 4,7 százalékos mérséklődés következett be – májusban ugyanekkora visszaesést regisztráltak 2009 májusához képest, ráadásul minimális mértékben még áprilishoz képest is csökkent az értékesítés volumene.

Ahol tovább dagad a csődhullám

Ennél jóval brutálisabb visszaesést volt kénytelen elszenvedni a hazai autóipar: június végéig feleannyi autót adtak el, mint 2009 hasonló időszakában, 2008-hoz képest pedig negyedére olvadt a piac.
Nem csoda, hogy a szektoron újabb csődhullám söpört végig: a felszámolási eljárások és a végelszámolások száma is mintegy harmadával emelkedett az idei első hét hónapban 2009 azonos időszakához képest.  
Hasonlóan gyászos képet mutat az építőipar, ahol 15,7 százalékkal több cég dőlt be az első félévben, valamint a vendéglátóipar, ahol húsz százalékkal ugrott meg ez a mutató.

A kicsik még bajban vannak

A gazdaság egészét tekintve 15 százalékos bővülés tapasztalható: összesen csaknem kilencezer cég ellen indítottak felszámolási eljárást fizetésképtelenség miatt. A végelszámolások száma 8,5 százalékkal nőtt: több mint hétezer cég döntött a "bazár” bezárása mellett az első félévben. 
A tavalyi válságévhez képest is romló adatok azt jelzik, hogy a nagy nehezen beinduló gazdasági növekedés elsősorban a nagy exportőr cégeken alapul, és ennek kedvező hatása még nem érte el a kkv-k szintjét, véli Csorba Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Szerinte azok a vállalkozások, amelyek 2008-ig kedvező feltételek között részben hitelből növekedtek, zömmel felélték tartalékaikat, mert a csökkenő megrendelés-állomány mellett az adósság törlesztése is gondot okozott. Erre elbocsátásokkal és a kapacitások leépítésével reagáltak, így most nem tudják kivenni részüket a növekedésből. A szakember összességében úgy véli, hogy a következő hónapokban is biztosan magas marad a bedőlések száma.

Ott sok az új cég, ahol nagy a baj…

22,5 ezer új cég

Néhány iparág kiugró adata ellenére összességében enyhén, öt százalékkal csökkent a cégalapítások száma: az első hat hónapban mintegy 22,5 ezer vállalkozás látta meg a napvilágot a magyar gazdaságban.

Érdekesség, hogy a vállalkozóknak épp azokban a szektorokban jött meg a kedvük a cégalapításhoz, ahol a legnagyobb volt a vérengzés. Közülük is kiemelkedik az autóipar, ahol 15 százalékkal nőtt az új cégek száma az idei első félévben 2009 hasonló időszakához képest, míg az építőiparban 12,7, a vendéglátóiparban pedig 11 százalékos pluszt regisztráltak. Kivételt éppen a csődhullámból kifelé tartó kiskereskedelem jelent, ahol tíz százalékkal jegyeztek be kevesebb céget.

A feltűnő emelkedésben nagy szerepük van az úgynevezett cégbűvészeknek, akik előbb bedöntik vállalkozásaikat, majd azok adósságait hátrahagyva, a törvény kiskapuit kihasználva újakat hoznak létre – és büntetlenül élik tovább az életüket.  

Forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes