Támadják a kormány és a Volánok közötti szerződést

A magánfuvarozók megtámadnák a Volán-társaságok és a kormány között tavaly létrejött, a helyközi közszolgáltatási szerződés meghosszabbításáról szóló megállapodást, a privát tulajdonban lévő vállalkozásokat képviselő NiT Hungary Brüsszelben indítana versenyjogi eljárást – értesült a Népszabadság.

A lap pénteki számában emlékeztet arra, hogy az októberben váratlanul tető alá hozott egyezségben abban állapodott meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) a fuvarozócégekkel, hogy a helyközi közszolgáltatási szerződésük 2012 helyett 2016 végéig tart, vagyis csak ekkor lesz liberalizált a piac. A Volánok pedig megígérték, hogy 2010 végéig nem sztrájkolnak. Dittel Sándor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) főtitkára a lapnak elmondta, vizsgálataik szerint a megállapodások nem voltak jogszerűek a felek között: a 2012-ig érvényben lévő szerződés a jogászaik szerint nem nyújtott lehetőséget a határidő kitolására. Emellett a döntés ütközik a hazai és az uniós szabályozással is. Álláspontjuk szerint a szakszervezeti sztrájkfenyegetéssel kikényszerített egyezség úgy konzerválja az állami cégek helyzetét, hogy a hatékonyság javítására nem kapott garanciákat a kormány – írja a lap.

A főtitkár elmondta: azt tervezik, hogy egy hónapon belül versenyjogi eljárást indítanak Brüsszelben. Nem számítanak gyors eredményre, egy ilyen procedúra másfél-két évig is eltarthat, ám ha sikeres, akkor 2012-ben megnyílhat a hazai piac, amivel végül is éveket nyernének.

MTI

A cikk részletei->

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes