Tízezer új embert vesz fel idén a Daimler

Több mint 10 ezer új munkatársat tervez idén alkalmazni, főként bérelni a Daimler; a létszámnövelés egyebek között a cég magyarországi üzemét is érinti.

Daimler

 

A 10 ezer új alkalmazott közül 4 ezren a cég németországi üzemében dolgoznak majd, 1.300-an pedig az Egyesült Államokban, a Daimler észak-amerikai teherautó-gyártó üzemeiben.

Az új alkalmazottak egy részét – erről konkrét adatokat nem közöltek – a cég új magyarországi, indiai és mexikói üzemébe veszik fel.

Az erős kínai és amerikai kereslet segítette a Daimlert, hogy tavaly visszatérjen a nyereségzónába.

A cég 260.100 főt alkalmazott világszerte a tavalyi év végén.

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint minden az előzetes tervek szerint halad, és 2012 első negyedévében legördül a futószalagról az első eladásra gyártott kecskeméti Mercedes-Benz személygépkocsi.

Februárig már 720 magyar dolgozó áll a Mercedes-Benz alkalmazásában. A 2011-es év végére a gyár dolgozóinak létszáma el fogja érni a kétezret, ebből a tervek szerint 1700 magyar munkavállaló lesz. Elmondta, hogy a termelés beindítása után a beszállítókkal együtt a régióban közel tízezer embernek fog munkát biztosítani a kor legmagasabb technikai színvonalán kecskeméti épülő gyár.

A gyár területén kialakítandó telephelyen öt logisztikai szolgáltató fogja a gyártás folyamatosságát biztosítani, ezek önmagukban 800 embert foglalkoztatnak majd. A Mercedes-Benz a képzésre is komoly hangsúlyt helyez, Kecskeméten 500 fiatal vesz részt képzésében, valamint a helyi főiskolával is hosszú távú együttműködést kötöttek.

Magyarországon a Mercedes-Benz A- és B-osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyártanak majd.

forrás: mfor.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes