‘Völner Pál’

Völner Pál: folyamatosan halad a közösségi közlekedés átalakítása

Budapest, 2012., szeptember 2., vasárnap (MTI) – Folyamatosan halad a közösségi közlekedés átalakítása – jelentette ki Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára az MTI érdeklődésére. Emlékeztetett arra, hogy a közösségi közlekedés kapacitásának racionalizálása már korábban megtörtént, jelenleg a cégek átszervezése zajlik több lépcsőben. A programban a Volán-társaságok regionalizálása, a vasútnál a […]

Kirúgták az IMF-ező szakértőt

Völner Pál korábban azt mondta, a szakszervezetnek nem kellett volna közzétenni a felvételt. Elbocsátották az állásából azt a szakértőt, aki a fejlesztési minisztérium képviseletében egy pénteki vasúti egyeztetésen – az arról nyilvánosságra hozott videó szerint – többek között vonalbezárások lehetőségéről beszélt, valamint arról, hogy azt egy államtitkár szerint a „büdös, mocskos” IMF-re lehet majd kenni. […]

Magyarország a Duna hosszú távú fenntarthatósága mellett

Az Európai Bizottság kezdeményezésére kilenc érintett ország képviselői a dunai vízi út fejlesztéséről szóló miniszteri nyilatkozatot írtak alá a Közlekedési Tanács ülésének alkalmából 2012. június 7-én, Luxembourgban. Magyarország alapos stratégiai vizsgálat hiányában nem tudta támogatni a hatályos nemzetközi jogi előírásokat meghaladó vállalásokat tartalmazó nyilatkozatot. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár egy nemzetközi munkacsoport megalapítását javasolta a […]

Völner Pál: használatarányos útdíj 2013 júliusától

A közúti tranzitforgalom költségei akár nyolcszorosára is növekedhetnek, ez az áruszállítás vasútra terelését segíti. Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a napokban nyilvánosságra kerülő kormányhatározat szerint 2013. július 1-jétől valósággá válhat a használatarányos útdíj régóta dédelgetett elképzelése. Még az idén megkezdik a rendszer kialakítását, amihez […]

Két hét maradt a Volánoknak, jól kihasznált járatok szűnnek meg

Leállítják a Volán-társaságok Budapestre közlekedő távolsági járatainak többségét: április 15-én a személyszállító vonatok százaival együtt a buszok sokaságát törlik a menetrendből. Szegedről, Miskolcról, Nyíregyházáról, Győrből és Tatabányáról legfeljebb elvétve indítanak majd „pesti buszt”. A Volánok nyereséges szolgáltatásai válnak szabad prédává. Völner Pál nem beszél a levegőbe. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára a vasút mintegy […]

Völner Pál: a pénzügyi lehetőségeket figyelembe kell venni a vasúti törzshálózat fejlesztésekor

A pénzügyi lehetőségeket figyelembe kell venni, amikor előírják az európai vasúti törzshálózat fejlesztésének szükséges paramétereit  – hangsúlyozta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön Brüsszelben, az uniós országok közlekedési minisztereinek tanácskozása után újságíróknak adott tájékoztatásában.     Elmondta: Magyarország módosító indítványt nyújtott be ahhoz a közös állásfoglaláshoz, amely a törzshálózat 2030-ig megvalósítandó, kötelező […]

Magyarország meghátrált a TEN-T-ügyben

Nem akarjuk vállalni a vasúti törzshálózat kiépítését 22,5 tonnára 2030-ig. Az Európai Unió dán elnöksége által készített kompromisszumos javaslatok nyomán mérséklődtek azok a korábbi aggodalmak, amelyek szerint az európai közlekedési folyosók nemkívánatos harmadik szintté alakulhatnak a törzshálózaton belül – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden. A közlemény ismerteti: a visegrádi országok és hat további […]

Völner Pál: az adójogszabályok támogatják fuvarozói szektort

A kormány több intézkedése is támogatja a közúti fuvarozói szektort, ilyen egyebek között az adójogszabályok alakítása, az adminisztrációs terhek csökkentése – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szerdán, a Magyar Fuvarozói Fórumon, Budapesten.     Az államtitkár szerint a szektor életképességét mutatja, hogy  jelenleg is mintegy 18 ezer vállalkozás működik a közúti fuvarozói […]

Jövőre megszűnhet a négynapos autópálya matrica

Megváltozhat jövőre az útdíjfizetési rendszer. A Hír24 információi szerint a kormány radikális változtatásokban gondolkodik. Az egyik szerint a gyorsforgalmi úthálózaton kívül, a főutakra is kiterjesztené az autópályadíjat. A másik, mondhatni még radikálisabb megoldás szerint viszont az is elképzelhető, hogy az eddigi összes díjmentes gyorsforgalmi útszakaszt megszüntetik (pl. az M7-es bevezető szakasza).

Völner – koncepcionális problémák akadályozzák a használatarányos útdíj bevezetését

Több technikai megoldás verseng a használatarányos útdíj megteremtésére, amennyiben eldől, hogy melyiket építi ki Magyarország, attól kezdve másfél év múlva él a rendszer – mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkára a Translog Connect Congress konferencián tartott előadásában kedden Budapesten.     A használatarányos útdíj bevezetése javítja a vasúti szállítás versenyképességét, ehhez […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes