‘Sztrájk’

Olaszország megbénult – a fuvarozók sztrájkolnak

A városokat övező autópálya-kapuknál tiltakoznak az olasz fuvarozók, akik a taxisokkal közösen fogtak sztrájkba a Monti-kormány liberalizációs csomagja ellen. Reggel nyolctól este tíz óráig tart az olasz taxis szakszervezetek által kezdeményezett országos sztrájk, mely az utóbbi héten tartott spontán tiltakozásokat követi. Az egész országban lehetetlenség taxit találni, a repülőterek és pályaudvarok taxiállomásai is üresek. A […]

Szakszervezeti vezető – januárban sztrájk lehet a BKV-nál

Január második felében sztrájk lehet a BKV-nál, ha a cég felmondja az érvényben lévő kollektív szerződést – mondta a BKV egyik érdekvédelmi szövetségének elnöke hétfőn az MTI-nek.      Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke azt mondta, az első tárgyaláson a cég vezetése olyan megállapodástervezetet terjesztett elő, amely törvénybe ütközik, és azt az […]

A dolgozók terhére kezd spórolásba a BKV?

Átfogó, 10 pontból álló megtakarítási program elfogadásáról döntött tegnap a BKV igazgatósága. Gulyás Attila, Városi és Tömegközlekedési Dolgozók szakszervezeti Szövetsége (VTDSZ) elnökhelyettese a Klubrádiónak azt mondta, úgy látja, hogy megszorítások csak a dolgozók terhére várhatók a cégnél, ami viszont ellentmondana az erről szóló kormánypropagandának. Átfogó, 10 pontból álló megtakarítási program elfogadásáról döntött tegnap a BKV […]

Menetrend szerint jár a Malév Görögországba

malev_05_resize[1]

A sztrájkhelyzet megváltozott, nem kell törölni a szerdai és csütörtöki járatokat. A megváltozott helyzet miatt a szerda déli athéni és thesszaloniki, illetve az esti athéni, valamint a csütörtök déli athéni járat a menetrendnek megfelelően közlekedik. A cég korábban azt közölte, hogy az október tizenkilencedikére bejelentett görögországi sztrájk miatt törli több, görögországi célállomásra közlekedő járatát. Később […]

A Malév több járatát is törli a görögországi sztrájk miatt

A Malév az október 19-re bejelentett görögországi sztrájk miatt törli több, görögországi célállomásra közlekedő járatát – közölte a légitársaság. A Malév kedd esti, valamint szerda déli athéni, és thesszaloniki járatait, ezenkívül szerda esti és csütörtök déli athéni járatait törli. A légitársaság arra kéri utasait, hogy utazás előtt a Malév honlapján, vagy ügyfélszolgálaton keresztül mindenképpen tájékozódjanak. […]

Ülősztrájk, nagygyűlés és félpályás útlezárás – akció indul

A munka világát érintő 9 pontos követeléscsomagot fogalmaztak meg az akcióegységbe tömörült szakszervezetek, amelyek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat. A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélés, nagygyűlést tart és félpályás útlezárásokkal lassítja majd országszerte a közúti forgalmat. Kónya Péter, a Fegyveres és […]

Sztrájkkal fenyegetnek a vasutasok

Szakszervezeti demonstrációkkal, sztrájkkal fenyeget október 25-től a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritás, ha követeléseik nem teljesülnek, országos választmányuk pedig a határozatban megfogalmazott követelések alátámasztására október 7-én a "Tisztes Munka Világnapja" alkalmából figyelmeztető demonstrációkat szervez.   Mint írják, a VDSZSZ 2007-2008-ban kollektív munkaügyi vitákat kezdeményezett és az ezekben megfogalmazott, több sztrájkkal is nyomatékosított követelések teljesülésére […]

A német repülésirányítók sztrájkja 11 Budapestről induló járatot érinthet

Ha valóban sztrájkolnak kedden a németországi repülésirányítók, az 11 Budapestről Németországba induló közvetlen és számos átrepülő járatot érint. A német repülésirányítók keddre hirdették meg a múlt héten elmaradt sztrájkjukat; a repülésirányítók szakszervezetének hétfő reggeli bejelentése szerint kedden reggel hat órakor kezdenék a sztrájkot, és a munkabeszüntetés déli 12 óráig tartana. A szakszervezet a sztrájkot eredetileg […]

A fuvarozók sztrájkkészültséget hirdettek

A fuvarozók újra sztrájkkészültséget hirdettek az elektronikus közúthasználati díjszabás tarthatatlansága miatt. Szövetségük szerint a fuvarozó vállalkozásokat likvidálja az aránytalanul nagy teher. A sztrájkot szeptember elejére tervezik. Mint Póda Zsigmond fuvarozó-vállalkozó portálunknak elmondta: tiltakozásukkal azt szeretnék elérni, hogy újra vezessék be a 2008-ig használt autópálya-matricákat, amelyek a kisfuvarozóknak elviselhető terhet jelentettek, s nem rontották a versenyképességüket. […]

Kormány ellen nem lehetséges a sztrájk

Mozdonyvezet_250x135_08c29bf1cbbfa1e4de099766bf3acf5d[1]

Megváltoztatta jogerős végzésében a Fővárosi Bíróság (FB) a munkaügyi bíróság döntését, és elutasította a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkkal kapcsolatos kérelmét, írja a Népszava. A munkabeszüntetés idején elégséges szolgáltatás mértékéről döntő elsőfokú végzés az FB szerint helytelen volt, mert a sztrájkbejelentés nem is volt megalapozott. Az érdekvédők szerint félő, hogy az Orbán-kormány szája íze szerint átírt sztrájktörvényt […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes