‘szállítási teljesítmény’

20 %-kal növelte exportját a UPS

Mintegy húsz százalékkal növelte exportját az amerikai UPS csomagküldő szolgálat Magyarországról 2012-ben az előző évhez képest, ez jelentősen meghaladja az európai régió csaknem 5 százalékos fejlődését – mondta pénteken Carsten Helssen, a UPS európai régiójának PR igazgatója az MTI-nek. A hollandiai Roermondban található egészségügyi logisztikai központot és a Kölnben lévő európai központot bemutató sajtóbejáráson az […]

20 éves a Gebrüder Weiss Kínában

Nagyszabású ünnepség keretében ünnepelte az osztrák szállítmányozó és logisztikai vállalat kínai sikertörténetét. Közel 250 olyan nemzetközi vendég kapott meghívást az alkalomra a gazdasági és a politikai élet területéről, akik ezt a pályafutást 1992-től egészen napjainkig végigkísérték. Már a Shanghai Xintiandi kerületében lévő Andaz hotelben tartott, koktélpartival egybekötött fogadásra számos nemzetközi vendég érkezett, köztük Paul Senger-Weiss, […]

Szállítási teljesítmények, 2010

2010-ben az árutonna-kilométerben mért áruszállítási teljesítmény lényegében nem változott, (0,7%-kal nőtt), miközben a szállított áruk  tömege 8%-kal volt kevesebb az előző évihez viszonyítva. A helyközi személyszállításban mind az utasforgalom, mind  az utaskilométerben mért teljesítmény csekély mértékben emelkedett, 2 illetve  1%-kal. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma valamelyest – 1%-kal – nőtt, s 8,2 millió főt tett ki. A […]

Szállítási teljesítmények, 2010. I–III. negyedév

A szállított áruk tömege 8%-kal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva. A helyközi személyszállításban az utasforgalom és az utaskilométerben mért teljesítmény az elmúlt évihez hasonló nagyságrendet ért el. Budapest-Ferihegy repülőtér utasforgalma lényegében stagnált, 6,3 millió fő volt. A Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik 45 ezres száma 25%-os visszaesést jelent az egy évvel […]

Belehúzott a német vasút

Erősen nőtt a teherszállítás teljesítménye A gazdasági élénküléssel ismét jelentősen emelkedik a vasúti teherszállítás volumene Németországban. Az első félévben 173,9 millió tonna árut továbbítottak vasúton, 18,1 százalékkal többet, mint a tavalyi első hat hónapban.

Szállítási teljesítmények, 2010. I. félév

2010 első félévében az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 5%-kal nőtt, miközben a szállított áruk tömege 7%-kal volt kevesebb az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Orosz fellendülés

Sorra érkeznek a féléves beszámolók a legnagyobb európai vasúttársaságok sajtóosztályairól. A számadatok szerint az orosz áruszállításban is véget ért a válság, 2010 első hét hónapjában tíz százalék feletti forgalomnövekedést produkáltak az RZD vonatai.

Vasút és kerékpár – 2. rész

A cikksorozat előző részében a „hagyományos” kocsik kerékpárszállítási lehetőségeit jártuk körbe Kadocsa Gyula segítségével. A második fejezetben a közelmúlt járművei kerülnek terítékre: Ganz motorvonat, felújított vezérlő és a használt német személykocsik

Vulkánkitörés után – gazdasági élénkülés előtt

Az első negyedévben nemzetközi szinten már megfordult a szállítmányozási trend „A gazdasági recesszió hatására már több mint egy éve hatalmas nyomás nehezedik a légi és tengeri szállítmányozási piacra, amely soha nem látott veszteséget és változásokat eredményezett az ágazatban. Tengeri flották üzemen kívül helyezésével, repülőgépjáratok törlésével és egyes szolgáltatások megszűntetésével a légi- és hajóstársaságok sorra csökkentették […]

Stabil csomagforgalom, csökkenő bevétel

Amszterdam, 2010. május 27. A GLS Group ma tette közzé a 2010. március 31-én végződő üzleti évre vonatkozó eredményeit. Az Európa egész területén jelen lévő csomagszállítási, expressz- és logisztikai szolgáltató által kézbesített csomagok száma alig maradt el a korábbi forgalomtól, a cég árbevétele és nyeresége azonban a nyomott árak következtében visszaesett. A kézbesített csomagok száma […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes