‘Opel’

Válságban az Opel

Az Opel gyakorlatilag elismerte, hogy elhibázta stratégiáját, részben ezért várhatóan gyárbezárásra kényszerül Németországban. A cégen belül sokan a \"saabizációtól\" félnek. Nagy bajban van az Opel, a vesztesége tavaly 747 millió dollárra rúgott, komoly fejfájást okozva ezzel anyavállalatának, az amerikai General Motorsnak. A múlt héten be is jelentették, hogy Detroitban kidolgoztak az Opel számára egy középtávú […]

Az Opel 2016-ban befejezi a gyártást bochumi üzemében

Az Opel 2016-ban befejezi a gyártást a németországi Bochumban lévő üzemében – közölte a cég vezetése szerdán. Akkorra futnak majd ki az utolsó Zafira modellek a gyárból. A társaság közlése szerint a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében közösen keresnek megoldást arra, hogy addig ne legyenek elbocsátások a gyárban. A vezetés ugyanis korábban szerződésben vállalta, hogy 2014 […]

Lengyelországba és Nagy-Britanniába viszik az Astra gyártását

Németországban megszüntetik az Opel Astra gyártását, az Opel legfontosabb modelljét 2015-től már csak Lengyelországban és Nagy-Britanniában gyártják majd – közölte a cég csütörtökön. Az 1992 és 1999 között az Opel szentgotthárdi üzemében is gyártott személyautó típus jelenleg a németországi Rüsselsheimben, valamint a lengyelországi Gliwicében és a nagy-britanniai Ellesmere Portban működő gyárban készül. A cég a […]

Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel-gyárakban

Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel gyáraiban. A német Focus magazin megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy van az Opelnek olyan üzeme, ahol a gyártó berendezések 40 százaléka hever parlagon. A General Motorshoz tartozó vállalat az idén egymillió kocsi gyártását tervezi, miközben kapacitásai 1,6 millió előállítását tenné lehetővé. A német hetilap beszámolója szerint a központi […]

Az Opelnél 2014-ig nem lesz gyárbezárás

„Korábban szerződésben vállaltuk, hogy 2014-ig nem lesz gyárbezárás, és ez most is érvényes” – jelentette ki Karl-Friedrich Stracke Opel-elnök a Bild című lap szombati számában. A Spiegel szerint az Opel az alacsony költségű országokban bővíti a gyártókapacitást. Előzőleg több német lap is arról írt, hogy a 2010-es elbocsátási hullám után hamarosan további két üzemet számolhatnak […]

Húsz éve készült el az első magyar Opel

A szentgotthárdi gyárban húsz évvel ezelőtt elkészült első Opel Astrával feltámadt a magyarországi autóipar, és a gyártás megkezdése lépéselőnyhöz juttatta az Opelt a piaci versenyben – mondta Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten, az 1992-ben elindított gépkocsigyártás 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat első állomásán, a Közlekedési Múzeumban. Az első Astra 1992 március […]

Kínával keres kapcsolatokat az Opel

Kínai jelenlétének erősítéséről tárgyal helyi partnerekkel az Opel – írta keddi számában a Handelsblatt az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva. A német gazdasági napilap beszámolója szerint az Opel illetékesei az egyik legnagyobb kínai autógyár, a SAIC képviselőivel tárgyalnak egy értékesítési együttműködésről. A SAIC az Opel anyavállalatának, a General Motorsnak fontos partnere. A források szerint a […]

Százezerrel több motor készül a szentgotthárdi Opel gyárban az idén

Várhatóan százezer darabbal növeli motorgyártását az idén az Opel szentgotthárdi gyára,  a termelés bővülése annak köszönhető, hogy a General Motors tengerentúli gyáraiba is szállítanak nemcsak megmunkált motor-alkatrészeket, hanem teljes motorokat is – mondta el az MTI érdeklődésére szerdán Légrádi Edit, a szentgotthárdi Opel-gyár szóvivője.     Hozzátette: már tavaly megkezdték Szentgotthárdon gyártott motorok kiszállítását Kínába, és […]

Világszinten vezető lesz – Itt tart a szentgotthárdi Opel gyár

Már a belső munkálatok folynak az Opel Szentgotthárd Kft. frissen felépült 30 ezer négyzetméteres üzemcsarnokában, amely új motorgyári gépsoroknak ad majd otthont és amely révén a világ egyik vezető motorgyára lesz a jelenleg 60 ezer négyzetméteres üzem.   Az új csarnok mellett, a régi gyárépületben folyik a korábbi autógyár felújítása, ahol korábban az Astra valamint […]

Tető alatt az Opel magyar motorgyárának új csarnoka

Újabb állomásához érkezett a General Motors magyarországi telepének bővítése: ma bokréta ünnepség volt Szentgotthárdon, ahová már toborozzák az új munkaerőket és ahová már az új gépek is megérkeztek. Az Opel tavaly bejelentett 500 millió eurós beruházásának keretében Szentgotthárdon elkészült az új 30 ezer négyzetméteres üzemcsarnok, mely az új motorgyári termelő soroknak ad majd otthont. A […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes