‘MLE’

Fajlagosan drágábbá vált a logisztika

A logisztikai vállalatok továbbra is többfrontos harcot vívnak. – mondta Vásárhelyi Árpád, a Schenker Kft. ügyvezetője az MLE-konferenciáján. Az ügyfél, az alvállalkozó, illetve a munkavállalók határozzák meg azt a játékteret, ahol a szolgáltató cégeknek meg kell találniuk számításukat. Az adóterhelések növelése miatt azonban a harc négyfrontossá vált: a negyediken az állam jelentkezett. Vásárhelyi Árpád szerint […]

Tisztújítás a Magyar Logisztikai Egyesületnél

2012. június 13. napján a Magyar Logisztikai Egyesület megtartotta éves közgyűlését, amely ezúttal tisztújító közgyűlés is volt: az Egyesület tagjai új tagokat választottak az Elnökségbe, illetve bizalmat szavaztak a régi tagoknak. A napirendi pontok tárgyalása előtt Firbás György tartott érdekes előadást „LeanGreen” címmel, majd a határozatképes közgyűlés megkezdte a meghívóban közzétett napirendi pontok tárgyalását, Vértes […]

Ismét Doór Zoltán a LEF elnöke

A Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) soros elnöke 2012-ben ismét Doór Zoltán lett. A Magyar Logisztikai Egyesület elnöke 2007-ben már betöltötte ezt a tisztséget. Akkor a Nemzeti logisztikai stratégia, illetve a Magyar logisztikai stratégia megalkotása, zászlóshajóprogramok tervezése és a logisztikai központok minősítési rendszerének kidolgozása és bevezetése volt az aktuális feladat. A soros elnöki feladatok most is […]

Beszámoló a XVII. Logisztikai Konferencia és Fórum 2012-ről

A Magyar Logisztikai Egyesület idén tizenhetedik alkalommal rendezte meg éves szakmai konferenciáját február 23-24-én, Büdzsé 2012: Kihívások-megoldások címmel. A helyszín ezúttal a Danubius Hotel Gellért (1111, Budapest, Szent Gellért tér 1.) volt. A konferencia a 2012-es költségvetés kihívásai és a versenyképesség kapcsolódásáról szólt. A rendezvényünk célja, hogy elemezzük azokat a kötelezettségeket, amelyeket a törvény a […]

XVII. LOGISZTIKAI KONFERENCIA ÉS FÓRUM 2012

Február 23-24. – BUDAPEST – Danubius Hotel Gellért**** (1111 Szent Gellért tér 1.) Ernst&Young, DB Schenker, NOKIA, Bosch, NAV, Költségvetési Tanács, Nemzetgazdasági Minisztérium, és a sornak közel sincsen vége. Mi a közös bennük? Mindegyik cég, szervezet szakembereitől hallhatunk előadásokat a Magyar Logisztikai Egyesület 2012-es Logisztika Konferencia és Fórumán. A rendezvény témája: Büdzsé 2012: Kihívások-megoldások. Az […]

TISZTA LOGISZTIKA A BUDATRANSPACKON

Időpont: 2011. november 9-11. Helyszín: Hungexpo (Budapest, 1101 Budapest Albertirsai út 10.) A Magyar Logisztikai Egyesület ezúton tisztelettel meghívja Önt a Budatranspack szakkiállítás keretében megrenezett programjaira. Főbb témaköreink: – Csomagolás a gyártásban, – Speciális csomagolás, – Biztonságos csomagolás. A programsorozat keretein belül egy játékos vetélkedőt is szervezünk a diákok számára.

Szerzői felhívás: LOGISZTIKAI ÉVKÖNYV 2012

A Magyar Logisztikai Egyesület az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ebben az évben is, immár 17. alkalommal kiadja a hazai tudományos és gyakorlati eredményeket bemutató logisztikai évkönyvét.

Magyar Logisztikai Egyesület képviseli hazánkat a FLAVIA – Európai Uniós projektben

A Magyar Logisztikai Egyesület képviseli hazánkat a FLAVIA – Európai Uniós projektben. A projekt célja a vasúti és belvízi hajóutak jobb kihasználása és a környezetkímélő szállítás vonzerejének növelése.

Új tanúsított logisztikai szakértőt avatott a szakma

Az ország két legjelentősebb logisztikai szövetsége, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) 2002 óta közösen adja ki a tanúsított logisztikai szakértői címet. Ebben az évben szakmai munkája alapján Kellner Mária, a Béres Gyógyszergyár ZRt. beszerzési és logisztikai igazgatója érdemelte ki a címet. A tanúsított logisztikai szakértő cím […]

Logisztikai piac az elmúlt egy évben

A magyarországi logisztikai szakmában működő vállalatokat – mint a világ fejlettebb felén mindenütt – jelentős mértékben sújtotta a világgazdasági recesszió – állapította meg a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöksége Forgalmuk 15–40 százalékkal csökkent, attól függően, hogy a cég szolgáltatási és ügyfélportfóliója mennyire kapcsolódik a válság sújtotta ágazatokhoz (például autógyártás, alkatrész-beszállítás, acélipar, gépek és elektronikai termékek […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes