‘MÁV-Trakció’

Megállapodást kötött a MÁV-TRAKCIÓ és a Rail Cargo Hungaria

A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) 2016-ig szóló keretszerződést írt alá a MÁV-TRAKCIÓ Zrt.-vel vontatási szolgáltatások igénybevételéről. A mindkét vasúttársaság gazdálkodása szempontjából nagy jelentőségű okmányt az RCH részéről Kovács Imre CEO, az igazgatóság elnöke, Arnold Schiefer CFO, az igazgatóság tagja, a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. képviseletében pedig Rácz Imre vezérigazgató látta el kézjegyével. A szerződés megkötésére a […]

Újabb MÁV-leányvállalat-vezérek távoznak

Márkus Imre a MÁV-Trakció és Zaránd György, a MÁV-Gépészet első embere hivatalosan pénteken tudja meg, hogy leváltják őket. A Start új vezetői: Kővári Zsolt és Lebovits Gábor.

GYSEV: gördülékeny volt a pályavasút-átvétel

Nagyobb zökkenők nélkül sikerült átvennie a GYSEV-nek a hónap elején a MÁV-tól átkerült pályavasutakat – közölte egy szerdai soproni szaktanácskozáson Dávid Ibolya, a társaság elnök-vezérigazgatója.     Kézenfekvő megoldás volt, hogy a meglévő három mellé hét Jenbacher-motorkocsit vásároltak, de az új szakaszon igénybe veszik a MÁV-Trakció szolgáltatásait; cserébe a GYSEV a mostaninál több vontatást vállal a […]

Tiltakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) tiltakozik a MÁV-Trakció Zrt. mozdonyvezetői létszámpolitikája ellen, mivel a részvénytársaság a létszám növelését és a munkaidő csökkentését tervezi – tájékoztatta a vasutas érdekképviselet ügyvivő bizottsága szerdán az MTI-t.

RCH és MÁV -TRAKCIÓ: romániai üzemengedélyt kapott tíz Taurus

A Rail Cargo Hungaria támogatásával a MÁV-TRAKCIÓ jelentős technológiai átalakításokat hajtott végre tíz 1047-es sorozatszámú Taurus mozdonyon, hogy azok alkalmassá váljanak a romániai fuvarfeladatok ellátására is. A kelet-európai közlekedési feltételek teljesítéséhez engedélyek aktualizálására illetve beszerzésére is szükség volt. A Taurusok a vizsgakövetelményeknek megfeleltek, az üzemeltetési engedélyt megkapták.

Még az idén megérkeznek az első TRAXX mozdonyok a MÁV-hoz

A MÁV által megrendelt első TRAXX mozdonyok majdnem elkészültek a német gyárban, így ezeket még az idén átadják a MÁV-Trakciónak tesztelésre – mondta Szini István, a Bombardier Transportation magyarországi főképviselője az MTI-nek a berlini InnoTrans vasúti kiállításon szerdán.

Bírósághoz fordult a mozdonyvezetők sztrájkja miatt a MÁV

A MÁV Trakció Zrt. a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz fordult csütörtökön, azt kérte, hogy állapítsa meg a Mozdonyvezetők Szakszervezete által május 22-én, szombaton 8 óra és 14 óra között időre kilátásba helyezett sztrájkjának jogellenességét – közölte a MÁV Trakció Zrt. csütörtökön közleményben az MTI-vel. Németh László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke az MTI érdeklődésére közölte: később […]

Kétmillió euróval támogatja az Unió a MÁV-TRAKCIÓ fejlesztését

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Igazgatóságának egyetértését követően a MÁV Zrt. Igazgatóságának (2010. április 29-i) ülésén is egyhangú döntéssel hagyták jóvá, hogy a MÁV-TRAKCIÓ – az Európai Unió TEN-T pályázatán nyert forrás felhasználásával – ETCS 2. szintű fedélzeti berendezésekkel szereltesse fel vontatójárműveit. A tervezett beruházás előzménye, hogy a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. pályázott, majd sikerrel szerepelt a […]

A MÁV-Trakció Zrt. a mozdonyok határon való átjárhatóságát szorgalmazza

A MÁV-Trakció Zrt. szorgalmazza, hogy a közép-kelet-európai országok vasúttársaságai oldják meg a mozdonyok határon való átjárhatóságának problémáját, erről májusban a leginkább érintett magyar, szlovák és osztrák vasút szakértői egyeztetnek – mondta Márkus Imre, a MÁV-Trakció Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a Magyar Közlekedés szaklap konferenciáján, Budapesten. Elmondta: az egyeztetés azért szükséges, mert több vasúttársaság, köztük a MÁV-Trakció […]

Megállapodás a Szerb Vasutakkal

Vállalatunk két jelentős, a határforgalmat befolyásoló szerződést írt alá a Szerb Vasutakkal (ŽS). Szerbiában a vasút még integrált, az európai vasúti szabályozásokat csak nehezen, vagy egyáltalán nem alkalmazzák. Bár már partnerünknél is elindultak változások, a megállapodások tető alá hozása hosszas tárgyalásokat követelt. Sikeres lezárásukra érdemes volt időt és energiát fordítani, mert azok hosszú távra alapozzák […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes