‘létszámbővítés’

Már hétezren dolgoznak a győri Audinál – A bővítés folytatódik

Ma megkezdte munkáját a hétezredik munkatárs az Audi Hungaria Motor Kft.-nél. Az üzemmérnök munkatárs az új járműgyár leendő karosszériaüzemében, a szériatervezésen dolgozik a jövőben. A vállalat az év első nyolc hónapjában több mint 900 munkatársat vett fel – részben a jelenlegi gyár különböző területeire, részben már az épülő járműgyárba. 2011 januárjától több mint 900 új […]

Új üzemcsarnokkal, új termékkel és létszámbővítéssel erősít a Leier

A négy éve tartó világméretű gazdasági válság ellenére is töretlenül fejleszt, beruház, és hamarosan beindítja kilencedik gyárát is Magyarország legnagyobb szerkezeti építőanyagokat gyártó cége, a Leier. Az új üzemben további húsz új munkatárs foglalkoztatását tervezik, és az elkövetkezendő hetekben már piacon a cég új, innovatív terméke is – tudtuk meg Komlós Andortól, a Leier Hungária […]

Hankook: létszámbővítés, béremelés és cafeteria

A Hankook létszáma 1900-ra nőtt rácalmási gyárának fejlesztésével. A gyár a 8 százalékos béremelés mellett bevezette a cafeteria- rendszert is. A vidéki szakemberek elhelyezésére pedig munkásszállót épít a gyár.

Óriási bővítés előtt a Volvo

Történetének legnagyobb létszámbővítését jelentette be a Volvo. A vállalat célja, hogy versenyképes új technológiákat és modelleket fejlesszenek.

A kkv szektor nem tervez jelentős létszámbővítést a közeljövőben

A mikro-, kis- és középvállalkozások döntő többsége az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek – közölte a K&H Bank a GfK piackutatóval közösen végzett felmérésének eredményét csütörtökön.

Többezres létszámbővítés a Lufthansánál

A Lufthansa négyezer főnyi létszámbővítést tervez az idén Németországban, miután növekszenek a légitársaság kapacitásai. Ebből 2.200 fő légikísérő, 900-an a földi kiszolgálásban kapnak elhelyezést és többek között 270 pilótát képeznek ki.

Létszámbővülés várható a kkv-szektorban

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) negyede tervezi, hogy növeli alkalmazottainak létszámát a következő egy évben, harmaduk pedig a dolgozói bérek emelkedésével számol – derült ki a 700 kkv-vezető megkérdezésével végzett K and H Bank kkv felmérésből.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes