‘közlekedésfejlesztés’

Kecskeméti fejlesztések

Intermodális csomópont létesül, újragondolják a buszvonalakat, a belvárosban állandó buszsávok lesznek. Tovább folytatódik Kecskeméten a közösségi közlekedés fejlesztésének előkészítése. Bács-Kiskun megye székhelyén intermodális pályaudvar létesül, továbbá fejlesztik a közösségi közlekedést. A beruházás tervezése és előkészítése közel 1,8 milliárd forintba kerül, a pályázatra július 16-is várják az ajánlatokat – olvasható a kecskemet.hu oldalon. A beruházás keretében […]

E-útdíj: szerződés megkötve. Itt tartunk

autópálya

Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az elektronikus útdíjrendszer (e-útdíj) megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő Zrt. április 19-én – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).   A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei […]

Megvan a közlekedési stratégia tender nyertese!

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által a Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést egyetlen ajánlattevőként, nettó 878,9 millió forinttal, a Stratégia Konzorcium nyerte – az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Az ajánlatkérő már decemberben döntött a tender eredményéről, a szerződést január 7-én megkötötték a felek, de az eredményt csak most tette közzé […]

Január második felétől megnyílik az M3-as autópálya egy szakasza

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2013 január második felében ideiglenesen forgalomba helyezi az M3-as autópálya Nyíregyháza-49.sz.főút közti szakaszát. A végleges forgalomba helyezéshez feltétlenül szükséges az ófehértói mérnökségi telep megnyitása, melynek építése 2013. május végén fejeződik be. forrás: MTI

Országosan egységes mobilfizetés a közlekedésben

A kormány elfogadta, így a közeljövőben kihirdethetik a törvény alapján létrehozandó Nemzeti Mobil Fizetési Rendszer kormányrendeleti szintű részletszabályait. A rendszer a mobiltelefonos fizetési technológiát felhasználó egységes állami platformként működik majd, első lépcsőben a parkolási közszolgáltatások és az autópálya matricák elektronikus értékesítésében. A korszerű megoldásnak köszönhetően az igénybe vevők gyorsan, kényelmesen, költség- és készpénzkímélő módon egyenlíthetik […]

Bővül a Székesfehérvár környéki ipari park gyűrű

A gazdasági növekedés egyik fokmérője a munkakörülmények és a termelési színvonal javulása, az ipar és az azt kiszolgáló üzleti infrastruktúra fejlettsége. A pákozdi M7 Ipari Parkban ma átadott közel 2000 m2 alapterületű, multifunkcionális Vállalkozói Csarnok az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójában nyújt teret a helyi kis- és középvállalkozások fejlődéséhez. Az M7 Ipari Park és a […]

Intelligens közlekedés Magyarországon és az Európai Unióban

A tagállamok szakterületi vezetői az intelligens közlekedési rendszereknek (ITS) az európai közlekedéspolitikai törekvések megvalósításában betöltött lehetséges szerepéről tárgyaltak 2012. július 16-17-én, Nicosiában. Az informális közlekedési és távközlési miniszteri találkozón Magyarországot Szőke Pál miniszteri biztos képviselte. Szőke Pál elmondta: az ITS szolgáltatások példaértékűen bemutathatják, hogy a gazdaság legjelentősebb ágazatai, köztük a közlekedés is, a modern infokommunikációs […]

Módosítaná a közúti közlekedésről szóló törvényt a Híd

Továbbra is módosítani szeretné a közúti közlekedésről szóló törvényt a Híd. A párt szakmai elemzést készített a kerékpárosok számára engedélyezhető véralkoholszint mértékéről, mely még nem veszélyeztetné a közúti közlekedés biztonságát. A tervezetet Solymos László, a Híd parlamenti frakciójának vezetője és Andrej Hrnčiar parlamenti képviselő mutatta be. Solymos nyomatékosan kijelentette, hogy a cél nem az utakon […]

Közlekedésbiztonsági projekt indul az országos közúthálózaton

A közelmúltban ünnepélyes keretek között, a Balatonföldváron rendezett „Közlekedésfejlesztés Magyarországon” című konferencián Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár jelenlétében írta alá Kovács Ákos, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., valamint Vér Iván, a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezérigazgatója a két társaság közötti támogatási szerződést. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 11,4 milliárd forintot nyert el az […]

A kormány a közlekedésbiztonsági fejlesztéseket támogat

A múlt héten aláírták a "Közlekedésbiztonsági projektcsomag a MÁV hálózatán" elnevezésű projekt támogatási szerződését – közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken, a teljes programra megítélt támogatási összeg 39 milliárd forint, a megvalósítás tervezett összes költsége azonban 56 milliárd forintra rúg. A közlemény szerint a közreműködő szervezet és a vasúttársaság megállapodásával szabad utat kapott mind […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes