‘Kecskemét’

Kecskeméti fejlesztések

Intermodális csomópont létesül, újragondolják a buszvonalakat, a belvárosban állandó buszsávok lesznek. Tovább folytatódik Kecskeméten a közösségi közlekedés fejlesztésének előkészítése. Bács-Kiskun megye székhelyén intermodális pályaudvar létesül, továbbá fejlesztik a közösségi közlekedést. A beruházás tervezése és előkészítése közel 1,8 milliárd forintba kerül, a pályázatra július 16-is várják az ajánlatokat – olvasható a kecskemet.hu oldalon. A beruházás keretében […]

Kecskeméten a Brose Hungary Automotive Kft.

Csaknem 700 millió forintból építette kecskeméti üzemét és harmincöt új munkahelyet is teremtett a helyi Mercedes gyár területén működő Brose Hungary Automotive Kft. – közölte a cégcsoport szerdán az MTI-vel. A mechanikus rendszereket és elektronikus vezérlőket gyártó  társaság az elmúlt egy évben mintegy 675 millió forintot költött  kecskeméti üzemének létrehozására. Ebből az összegből technológiai  fejlesztést […]

Elemzők: már érződik a Mercedes-hatás

Noha az ipari termelés volumene éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent májusban, az egyhavi 3,2 százalékos emelkedésen már érződik a Mercedes-hatás – mondták az MTI által kérdezett elemzők pénteken, akik szerint az év egészében az ipar 1-3 százalékos növekedést produkál. Az idén májusban az előzetes adatok szerint 0,4 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző év […]

Túl a tízezren a magyar Mercedes-gyár

Naponta közel kétszáz Mercedes-Benz B készül Kecskeméten, ahol a napokban a tízezredik autó gurult le a gyártószalagról, ez év második felében pedig elindul a négyajtós kupé próbagyártása is. Alig több mint három hónap után, hétfőn legördül a tízezredik Mercedes-Benz B-osztályú kocsi a kecskeméti gyár futószalagjáról. Naponta közel kétszáz autót gyártanak. A felfutási idő alatt a […]

Logisztikai központot adtak át Kecskeméten

Európai uniós pályázati támogatással, az Új Széchenyi Terv keretében, másfél milliárd forintos beruházással logisztikai és szolgáltató központot adtak át csütörtökön Kecskeméten. Az Agropack Trio Kft. a tulajdonában lévő kecskeméti iparterület rehabilitációjával, egy 10 ezer négyzetméteres logisztikai és szolgáltatóközpontot alakított ki. Vancsik József, az Agropack Trio Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a gazdasági társaság főként agroipari termékek, […]

Logisztikai bázist épített Kecskeméten a Kühne + Nagel

Hatmilliárd forintos beruházással létrehozott tízezer négyzetméter alapterületű logisztikai bázist adott át a Kühne+Nagel német cégcsoport magyar leányvállalata csütörtökön Kecskeméten. Kis Benedek, a Kühne+Nagel Kft. üzletfejlesztési vezetője az MTI-nek elmondta: öt hónap alatt készült el a cég kecskeméti raktárbázisa, amely alapvetően azért épült, hogy alkatrészekkel szolgálja ki a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát. Az év végéig 100 fő […]

Településbörzét tart a Mercedes-Benz-gyár

A börzén 25 környező város, illetve község mutatkozik be. A kecskeméti Mercedes-Benz-gyár dolgozóinak zártkörű településbörzét rendeznek az üzemben, ahol 25 környező város, illetve község mutatkozik be – közölte Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. marketing és PR-vezetője szerdán. A június 12-én tartandó börzén Kecskemét 60-80 kilométeres körzetében található települések mutatkoznak be – mondta […]

Növelné magyar beszállítói számát a Mercedes

A Mercedes-Benz kecskeméti beruházásának indulásánál sok problémát kellett megoldani, ehhez azonban a magyar kormánytól és Kecskemét önkormányzatától jelentős támogatást kaptunk – mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának az igazgatója. A támogatásra a kialakult bizalom alapján a jövőben is tudunk támaszkodni céljaink megvalósítása érdekében – hangsúlyozta Frank Klein, aki 2010. február 1-je óta a Mercedes-Benz […]

Újabb autóipari beszállítót avattak Kecskeméten

Elkezdődött a próbagyártás az 5,6 milliárd forintos beruházással elkészült Magna Automotive Hungary Kft. Helvécián felépült üzemében, amelyhez a cég közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A Kecskemét melletti Helvéciára települt cég belső kárpitokat, csomagtartó-elemeket és ajtóborítást fog gyártani a Mercedes kecskeméti modelljeibe – áll az MTI-hez elküldött közleményben. […]

Közel félmilliárd forintos beruházással elkészült az Alföld Proo-Coop Zrt. logisztikai központja

Az Európai Unió 161,8 millió forintos támogatásával, összesen 462 millió forintos beruházással elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa. A fejlesztéssel egy több mint 3700 négyzetméteren elhelyezkedő korszerű friss- és mirelitáru raktárbázis jött létre, ahonnan a társaság a hálózatába tartozó üzleteket friss tej- és húskészítményekkel, előhűtött baromfival, valamint mélyhűtött élelmiszerrel látja el – mondta Vágóné […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes