‘kátyu’

Budapest 24 milliárdot költhetne út- és hídfelújításra az idén

Budapest a költségvetés tervezete szerint 2011-ben 24,2 milliárd forintot költhetne út- illetve hídfelújításra – olvasható a Városháza internetes oldalán közzétett összesítésben. A költségvetésről két fordulóban tárgyal a Fővárosi Közgyűlés, először a csütörtökre összehívott rendkívüli ülésen.

Önálló kátyúkár biztosítás is köthető a KÖBE-nél

A Közlekedési Biztosító Egyesületnél (KÖBE) mostantól önálló kátyúkár biztosítást is lehet kötni – közölte az egyesület az MTI-vel.

Kátyúkár – csak az autósok felének fizetnek

Évente mintegy ezer autós kísérli meg elismertetni a közúti kátyúk okozta kárát, de mindössze a károsultak fele jut pénzhez – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A legbiztosabb rendőrt hívni az esethez.

Kátyúk országa: Hibák úton-útfélen

A folyamatos javítások ellenére is sok munkájuk van még a kátyúzóknak Kátyúk voltak, vannak és lesznek is: felszámolásukra évről-évre forintmilliárdokat költenek hazánkban, végleges eltüntetésükre még sincs esély. Az országos közúthálózaton több ezret tartanak nyilván, a fővárosban néhány százat számoltak. A gödrökben megsérült autók gazdáit ügyfélszolgálatok várják.

Csökkentek a kátyuk a főváros útjain

A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. új módszerekkel küzd a kátyúk ellen, a korábbiaknál komolyabb sikereket felmutatva.

Autósok figyelem! Fokozott kátyúveszély az utakon!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. fokozott óvatosságra kéri az autósokat, mert az elmúlt hetek igen csapadékos időjárása, illetve a nappali fölmelegedések és az éjszakai fagyok miatt megnőtt a kátyúk száma az állami közúthálózaton. A társaság minden gépe és valamennyi munkatársa az utakon dolgozik, de a változékony téli időjárás miatt a betömött és az újonnan keletkezett […]

KTI: a „Kátyúkészítés tudománya" a Kutatók éjszakáján

Kiválóan érezhette magát az, aki ellátogatott a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) Út- és hídügyi Tagozatának laboratóriumaiba szeptember 24-én éjjel a Kutatók éjszakáján – tájékoztatott a KTI.

Autó Kátyúzási nagyüzem a magyar utakon

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden hadra fogható embere és gépe a télen keletkezett úthibák megszüntetésén dolgozik. A társaság kátyúzási munkáit immár nagyban segíti a jó és enyhe tavaszi időjárás, így a Közútkezelő az utóbbi napokban, hetekben már át tudott térni a tartósabb megoldást jelentő meleg kátyúzási technológiára. A cég a kátyúzási munkáit ütemterv szerint, […]

Májustól tűnhetnek el a kátyúk az autópályákról

Nettó 250 millió forint keretösszegig, május 26-i kezdéssel írt ki nyílt közbeszerzést nagyfelületű burkolatjavításra az Állami Autópálya Kezelő Zrt. – a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A kiírásban szereplő felsorolásban az autópályák, illetve gyorsforgalmi utak mellett az azokhoz kapcsolódó bevezető és elkerülő utak is szerepelnek. A felhívás szerint ajánlatot az a cég tehet, […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes