‘IVSZ’

Ambrus Zsolt lesz az IVSZ főtitkára

Augusztus 23-tól Ambrus Zsolt (39) lesz az IVSZ főtitkára, miután a szervezet elnöksége legutóbbi ülésén megválasztotta a pozícióra. A szakember a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1995-ben, később posztgraduális MBA-tanulmányokat folytatott. Közel nyolc évet töltött az Oracle-nál, majd 2003-ban átigazolt a Microsoft Magyarországhoz. Az IVSZ-hez az LLP Hungary ügyvezető igazgatói pozíciójából érkezik. Forrás: VG

Új elnöke lett az IVSZ-nek

Laufer Tamás (44) lett az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) új elnöke. A szakember e megbízatás előtt öt évig a szervezet nagyvállalati alelnöki pozícióját töltötte be. Az IVSZ rendes éves közgyűlése új informatikai alelnököt is választott. Az MBA-diplomás Laufer Tamás karrierje során számos vezetői pozíciót töltött be informatikai vállalkozásoknál, így volt az Albacomp Számítástechnikai Zrt. vezérigazgatója, […]

Digitális ébredés az e-skills héten

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a MEFIT Alapítvány két hónapja tartó e-Skills figyelemfelhívó kampánya március 30-án döntéshozói tanácskozással zárult. A konferencia közel százötven résztvevője egyetértett abban, hogy az innovatív és versenyképes Magyarország digitális felocsúdást kíván a magyar döntéshozóktól. Cselekednünk kell annak érdekében, hogy magasan képzett, rugalmas, a jövő és a digitális gazdaság kihívásainak megfelelő […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes