‘Budapest Airport’

Összefogás a repülőtéri munkahelyek megmentéséért

Közel harminc, repülőtérhez közeli település önkormányzati vezetője és parlamenti képviselője vállalta, hogy a Malév csődje miatt bekövetkezett válságos helyzetből történő kilábalás érdekében együttes javaslatokat és lehetséges intézkedéseket dolgoznak ki a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért. Az erről szóló nyilatkozatot Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes mellett XVIII. és X. kerületi, valamint pest megyei polgármesterek és képviselők írták […]

Budapest Airport: a cafeteria csökkentésével meg lehet menteni munkahelyeket

A konzultáció hiányát és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport "ésszerűtlen" megszorításait kifogásolják a szakszervezetek az egyes terminál bezárásával kapcsolatban, a Budapest Airport viszont a nyilatkozatháború helyett érdemi tárgyalásokat szeretne az érdekképviseletekkel. A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményben azt közölte, hogy "három hete zajlik az a "konzultáció", […]

A taxisoknak nem okoz forgalomkiesést az 1-es terminál bezárása

A taxis cégeknek nem okoz forgalomkiesést az 1-es terminál bezárása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mivel az eddig három terminálra érkező utasok a jövőben a 2A és 2B terminálra koncentrálódnak – vélekedett az MTI kérdésére a Főtaxi és a City Taxi képviselője. Az origo.hu szerdán közölte, hogy bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport, […]

Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport

Bezárja az 1-es terminált a Budapest Airport, mivel a Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni – adta hírül az origo.hu szerdán. Vízy András, a Főtaxi szóvivője szerdán elmondta, a reptér hivatalos utasszállítását ellátó taxiszolgáltató még nem kapott hivatalos értesítést a döntésről. Közölte, a sajtóból értesültek a hírről. Az origo.hu […]

Budapest Airport: a talpra állás folytatódik

Folyamatosan érkeznek a légitársasági ajánlatok a Budapest Airporthoz újabb járatok indításáról a Malév február 3-án bekövetkezett csődje nyomán. Egy sor légitársaság már bejelentette, hogy rövidesen elindítja új járatait Budapestre: a Lufthansa, az Air Berlin, a görög Aegean Airlines, a Ryanair, a SmartWings, és a Wizz Air is hozzájárul a budapesti légiforgalom talpra állításához. Mindez hozzáadódik […]

A Budapest Airport számára kulcsfontosságú egy Budapest központú légitársaság

A Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Airport számára kulcsfontosságú, hogy megmaradjon egy Budapest központú légitársaság – mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója. Hozzátette, hogy a Malév a reptér forgalmának 36-40 százalékát adja, így ennek hosszú távú kiesése alapvetően befolyásolná a Budapest Airport eredményeit is. Számokat ugyan nem közölt, annyit azonban elmondott, hogy vélhetően […]

Újra a reptéri terminál elé kerül a rendelt taxik beszállópontja: megállapodás a BA és a BKK között

A Budapest Airport és a BKK, illetve a taxis szervezetek sikeres tárgyalásai nyomán ismét a 2-es terminál előterének érkezési szintjén lehet beszállni a telefonon előrendelt taxikba a Liszt Ferenc repülőtéren, a taxisok és az utasok észrevételei nyomán, Tarlós István főpolgármester és a BKK korábbi ígéretének megfelelően – tájékoztatott a BKK. A taxis érdekképviseletek 2011. június […]

Keleti kényelem a budapesti repülőtéren

Ünnepélyes keretek között felavatták a Budapest Airport 2A termináljának vadonatúj exkluzív váróhelyiségét. A török hátterű földi kiszolgáló szervezet, a Celebi által működtetett Platinum Lounge elegáns környezetet és világszínvonalú kiszolgálást biztosít a légitársaságok kiemelt fontosságú utasainak. A Budapest Airport és a Celebi közös beruházásával tovább bővült a budapesti repülőtér szolgáltatásainak köre. Impozáns recepció, elegáns környezet, finom […]

30 milliós zajszigetelés Rákosmentén

A lakosság tájékoztatásával kezdetét vette a Budapest Airport önkéntes zajszigetelési programjának negyedik, Budapest XVII. kerületét érintő szakasza. A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég önkéntes kezdeményezése ezúttal hozzávetőleg százötven ingatlant érint, a program tervezett összköltsége várhatóan megközelíti a 30 millió forintot. A repülőteret üzemeltető cég nemrégiben "Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány" néven külön alapítványt hozott létre annak […]

Minden idők legnagyobb havi utasforgalma a Liszt Ferenc repülőtéren

mda138329_68380[1]

Közel egymillió utas fordult meg júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, s ezzel minden idők legnagyobb havi utasforgalmát érte el – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. A repülőtéren júliusban megfordult 950 ezer 396 utas 10 százalék fölötti éves bővülést jelent. Az első hét havi számok is 7,3 százalékos éves növekedést mutatnak.   A társaság […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes