‘Boeing’

Ellophatja a showt az Airbus a Beoing elől

3[1]

Az új repülőgépek piacán is egyre inkább az üzemanyag-fogyasztás válik kulcsfontosságúvá, legalábbis eddig ez a párizsi repülő-show elsőszámú tanulsága. A fejlesztésben lemaradt Boeingnek lépnie kell, amennyiben nem akar hosszútávon az Airbusokat gyártó European Aeronautic Defence & Space Co. mögé szorulni. Az ezen a héten zajló párizsi légiipari rendezvény már az iparág kilábalását jelzi a válságból; […]

Kilépett a nemzetközi porondra a Boeing szupergépe

A Farnborough-ban vasárnap megnyílt légi szalon vezető látványosságaként nemzetközileg is debütált a Boeing 787-es "Dreamliner" utasszállító.

Óriási megrendelések előtt a repülőgép-gyártók

A globális légiforgalmi ágazatának 3,6 ezer milliárd dollár értékben lesz szüksége új gépekre a következő húsz évben a gazdasági fellendülésnek köszönhetően – tette közzé a Boeing szokásos éves előrejelzésében csütörtökön.

Robotok a légi közlekedésben is

Földi pilótákat toboroznak Az USA légügyi hatósága június elején megbízást adott a Boeing egyik részlegének két, pilóta nélküli kis robotrepülő üzembe állítására. A cél rendkívülinek számít: egy nemzeti program keretében előkészítik a pilóta nélküli repülőgépek használatát a polgári légiközlekedésben.

Hatalmas orosz megrendelést szerzett a Boeing

  Óriás megrendelést kapott a Boeing Oroszországtól: 65 gépet kell leszállítania, ez az amerikai repülőgépgyártó 2009-ben kapott új megrendeléseinek majdnem a fele. A gépeket az orosz állam tulajdonában lévő Russian Technologies rendelte meg, a vállalat többek között a Rosavia légitársaságot üzemelteti, és az Aeroflot megbízásából vásárol, illetve lízingel gépeket az orosz nemzeti légitársaságnak. Az Aeroflot […]

Sikeresen teljesítette első próbaútját a Boeing új Jumbo-Jet gépe

Átesett a tűzpróbán a Boeing új Jumbo-Jet gépe. Hétfőn sikeresen teljesítette a 747-8-as Jumbo-Jet első próbaútját. Indulásként a cargóváltozat szállt fel. Majd négy órát kőrözött a gép Amerika nyugati partjai felett és helyi idő szerint késő délután biztonságosan szállt le a Seattle melletti Everett-ben. A sikeres próbarepülést követően egy gonddal kevesebb van a Boeing-nek. A […]

A Boeing 787-es "Dreamliner" első próbarepülése

Az amerikai hírtelevíziók élőben közvetítették, és a megrendelők világszerte nyomon követték kedden, amint a Boeing 787-es "Dreamliner" utasszállító repülőgépe első próbarepülésére felszállt a Washington állambeli Seattle mellől. A cég – amely előző héten zárta le a gép földi tesztelését – közölte: a forradalmi újításnak számító, nagyrészt szénszálas anyagokból épített, könnyűszerkezetű repülő levegőbe emelkedése új korszak […]

Még csak most jön a feketeleves a légi iparban

Az Airbus és a Boeing együtt rekordszámban fog repülőgépeket gyártani az idén a recesszió és a forgalom visszaesése ellenére a légi közlekedésben. A cégek 2010-ben megfizethetik ennek az árát. A világ két legnagyobb repülőgépgyártója nagyjából 30 százalékkal csökkentheti modelljeinek gyártását 2011-re a Bloomberg kutatása szerint, amely során 15 repülőgépipari elemzőt kérdeztek meg. A két vállalat […]

27 ezer munkavállaló sztrájkol a Boeingnál

Sztrájkra lép a Boeing legnagyobb, közel 27 ezer tagot számláló gépész szakszervezete (IAM), mert a két nappal meghosszabbított határidő ellenére is kudarcba fulladtak pénteken a kollektív szerződésről szóló tárgyalások. A közép-európai idő szerint szombat reggelre meghirdetett munkabeszüntetés azt jelenti, hogy leállnak a gyártósorok a repülőgépgyártó vállalat két nagy összeszerelő üzemében, a Washington állambeli Rentonban és […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes