‘BI-KA Logisztika’

Fejlesztésekkel az útdíj és a válság ellen

MAN TGX BI-KA kamion

A BI-KA Logisztika Kft. számára előre vezet az út A használatarányos elektronikus útdíj bevezetése – amely elsősorban a nehézgépjárművek által okozott károk kompenzálására szolgál – a tervek szerint 150 milliárd forintnyi bevételt jelent évente a költségvetésnek. Ennek mintegy felét a hazai szolgáltatók fogják megfizetni, másik részét pedig a hazánkban tranzitforgalmat lebonyolító külföldi érdekeltségű fuvarozók. Az […]

Összefogás a regionális vasút-logisztika fejlesztéséért

A Rail Cargo Hungaria Zrt., a szolnoki BI-KA Logisztika Kft. és az AC-DC Logisztikai Park Zrt. együttműködése felélesztett egy öt éve kihasználatlan iparvágányt a Tisza-parti városban, amely egyúttal lehetőséget ad a régió fuvarigényeinek vasúton történő megoldására is. Az együttműködés keretében ezentúl közösen fejlesztik a BI-KA Logisztika Kft. által működtetett szolnoki Regionális Logisztikai Szolgáltató Központ ilyen jellegű […]

Nem lesz jelentős átrendeződés az útdíj bevezetése miatt

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az e-útdíj bevezetése miatt az áruforgalom döntő része a közúton marad. A vasútnak viszont csökken a versenyhátránya, és a költségvetési mellett a környezetvédelmi haszon sem elhanyagolható.  Az e-útdíjbevételekből finanszírozhatóbbá válhatnak a közlekedési hálózat költségvetést terhelő működtetési, karbantartási és felújítási feladatai. Javítani lehet a vasúti pályák minőségét is, és biztonságosabbá […]

Mi áll a logisztikai központok összefogásának útjában?

A hazai logisztikai központok – kilencvenes években is már megfogalmazódott – szorosabb együttműködése, például közös információs platform létrehozása, áruforgalmak közös kezelése a mai napig nem alakult ki rendesen – véli Karmazin György, a BI-KA Logisztika Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója. A verseny, versengés még mindig jellemzőbb a logisztikai központokat működtető vállalatok körében. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató […]

Használatarányos útdíj bevezetésének hatása a logisztikai piac szereplőire

Felerősödhet a Ro-La szerepe? A tervek szerint 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos elektronikus útdíj, melyet a gyorsforgalmi utakon és főúti szakaszokon kívánnak alkalmazni. Melyek a főbb hatásai és következményei a használatarányos útdíj bevezetésének és ebből adódóan, milyen alternatív lehetőségek nyílnak a logisztikai piac szereplői számára? Karmazin György, a BI-KA Logisztika Kft. […]

Hazai logisztikai központok együttműködésének jelenlegi helyzete és kilátásai

A hazai logisztikai központok már a 90-es években is megfogalmazódott szorosabb együttműködése (például közös információs platform kialakítása, áruforgalmak közös kezelése) még nem működik – véli Karmazin György, a BI-KA Kft. tulajdonos- ügyvezető igazgatója. A verseny, versengés még mindig jobban megtalálható. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) tagjaként a napi operatív munkavégzés során egyelőre szerények […]

Raktárlogisztika testközelből Szolnokon

A BI-KA Logisztika Kft. nyílt napja főiskolai hallgatóknak A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) „A Logisztika napja 2012” című rendezvénysorozatához kapcsolódva nyílt napot szervez vállalatunk, a BI-KA Logisztika Kft., melyre szeretettel várjuk a Szolnoki Főiskola Nemzetközi gazdálkodás, illetve Kereskedelem és Marketing szakos hallgatóit! A rendezvény célja: a résztvevőkkel megismertetni a raktár-logisztikai folyamatokat, külön […]

A BI-KA Logisztika gazdasági konferenciával erősítette a beszállítói kapcsolatokat

2012. április 4-e fontos nap volt a BI-KA Logisztika Kft. életében, ugyanis aznap került sor a vállalat saját szervezésű konferenciájára, a Szolnoki Gazdasági Fórum 2012-re. A rendezvény célja a kis- és középvállalatok beszállítói kapcsolatának erősítése, az ehhez kapcsolódó pályázati és támogatási lehetőségek bemutatása és nem utolsósorban a kapcsolatépítés volt. A konferencia több mint 120 fő […]

Többmilliós fejlesztésekkel erősít a BI-KA a recesszióban

Nincsenek könnyű helyzetben napjaink vállalkozásai, vállalatai. Az Európai Uniós és a hazai gazdasági kilátások egyaránt negatívak, az euró válsága, a magas adók, hitelkamatok, infláció és az egekbe szökő üzemanyagárak rendkívül kedvezőtlenül hatnak bármely szektorban működő cég tevékenységére. Vajon mérsékelhetők ezek a hatások vagy akár növekedésre is van lehetőség ilyen körülmények között? A válasz egyáltalán nem […]

Mi lesz veletek magyar kistigrisek?

A gázolaj árának folyamatos emelkedése, a forint gyengülése, a hitelhez jutási feltételek romlása és a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet csak néhány szempont a sok közül, melyekkel egy mai KKV szektorban működő szállítmányozó és logisztikai szolgáltató cégnek számolnia kell, amikor megtervezi a következő évre vonatkozó stratégiáját. A kérdés az, van-e esélyük ebben a helyzetben ezeknek a „kistigriseknek” […]

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes