Síneken vagy gumikeréken?

A mindenkori politikai garnitúra lecserélődésével rendszerint a közlekedéspolitikai koncepció is változik. Az előző kabinet sztráda-láza, valamint a buszok előnyben részesítése után a mostani vezetés a vasúti közlekedés preferálását tűzte ki céljául.

02_komarom_kispalistvan

Ma már jól tudjuk: a mellékvonalak bezárása a költségvetés szempontjából nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az eredetileg tervezett negyvenmilliárd forintnak ugyanis csupán töredékét tudták így megtakarítani. A helyettük indított buszok ugyanakkor szintén többletköltségekkel járnak, így összességében sem a vasúttársaság, sem az állam nem járt jól a mellékvonalak bezárásával.

 

Bezárták, majd újranyitották. Bár a felvétel az 5-ös vasútvonal 2009-es búcsúztatásakor készült, azóta már újraindultak a kis pirosok Komárom és Székesfehérvár között
(fotó: Kis-Pál István)

A két ütemben (2007 márciusában illetve 2009 decemberében) bezárt vasútvonalak során olyan helyeken is megszüntették a vasúti személyszállítást, ahol a busz sokkal rosszabb feltételekkel tudta csak a térség lakosságát kiszolgálni. A most újranyitott 14-es vasútvonal mentén közlekedő autóbuszok például csak jókora kerülővel tették meg a Pápa és Csorna közötti távolságot. Ennek ellenpéldájaként pedig, az elsők között bezárt Diósjenő–Romhány vonalon több mint húsz perces menetidő-csökkenést tudtak elérni gumikeréken.

papacsorna_tothpeter

A vonalbezárások egyik negatív példájaként a Pápa–Csorna vasútvonalat említhetjük. A vasúton harminchét kilométeres utat egyes buszjáratok több, mint hetven perc alatt tették meg. A forgalom azóta itt már a MÁV vonataival indult újra
(fotó: Tóth Péter)

Jelenleg a közlekedéspolitika háza táján is új szelek fújnak. A júliusban újranyitott öt mellékvonal már mutatja a változást, ám az újonnan felállt kabinet most a párhuzamosságok felszámolását is közlekedéspolitikája zászlajára tűzte. Amely az egyes térségek vasúti- és buszközlekedésének összehangolását jelenti, ám ezúttal a vasútnak kedveznének. A vasúti közlekedés elsőbbségének szem előtt tartásával ugyanakkor, ahol a MÁV nem képes megfelelő szintű szolgáltatást biztosítani, ott nem fogják erőltetni a vonatok újraindítását.

romhany_mezeimiklos_2009dec

Ahol pedig a buszokkal jártak jól: a 76-os vasútvonal. Ám a rossz állapotú Diósjenő-Romhány közötti szakasz romhányi végállomása azóta is elhagyatottan áll. A felvétel 2009-ben készült
(fotó: Mezei Miklós)

Mivel a buszok egy részének úgynevezett ráhordó szerepet szánnak, így nagy valószínűséggel a kötöttpályás közlekedés újabb esélyt kaphat az egyes térségek kiszolgálásában. A Nemzeti  Fejlesztési Minisztérium ígérete szerint jövőre a legkisebb zsákfalutól kezdve a nagyvárosokig meg fogják nézni, hol lehet a párhuzamosságokat szűkíteni. Mivel ezek a lépések túlmutatnak a következő menetrendváltáson, ezért az arról történő döntés, hogy adott térség kiszolgálásánál az állam melyik közlekedési formát fogja támogatni, még jó sokára várható. A számos helyen kritikán aluli pályával rendelkező vasúti mellékvonalak tükrében így még nem tudható, mely helyeken tervezik a döntéshozók a vonatközlekedés visszaállítását, vagyis az autóbuszok felváltását.

Forrás: iho.hu

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Rólunk | Médiaajánlat | ÁFF | Lapszemle feliratkozás | RSS
Powered by WordPress | Designed by: All Premium Themes Online. | Thanks to Top Bank Free Premium WordPress Themes, wordpress themes 2012 and Premium Themes